Szervező intézmény: Kolozsvár Társaság
A Kolozsvár Társaság felvállalta az erdélyi magyar kultúra főként közelmúltbeli jeles képviselőinek bemutatását.
A Társaságnak célja nem csupán az irodalom és képzőművészet, de a tudomány és technika, illetve művelődésszervezés terén is megismertetni a magyar, főként erdélyi hagyományokat, tapasztalatot.
Programunk témáinál, illetve a városhoz kötöttségénél fogva, főként a város irodalmi, művészeti és kultúrtörténeti értékeit népszerűsíti.
Számítunk rá, hogy a programok változatossága, a kiállítások látványossága és a városismertető séták, valamint a fiatalokat is megcélzó képzőművészeti programok az egyetemi és iskolai diákságot is bevonja, fejleszti a városban megforduló fiatalság érdeklődését az erdélyi magyar kultúra iránt.
Kolozsvár Társaság, Fotó és film Kolozsváron sorozatának soron következő rendezvényére 2017. október 3-án, kedden, 18:00 órakor kerül sor.
Ez alkalommal a Volt egyszer egy egyetem (1945-59) sorozat VI. részeként bemutatják a Bolyai Egyetem jogászképzésének történetét. A vetítéssel egybekötött beszélgetésen bemutatásra kerül: Veress Emőd és Kokoly Zsolt „Jogsázképzés a Bolyai Tudományegyetemen (1945-59) című könyve és a témáról készült dokumentumfilm, amelyet kerekasztal-beszélgetés követ.
Résztvevők: Bánhegyesi Hajnal, Bányai József, Buzeskó György, Eckstein Kovács Péter, Frunda György, Hajdú Gábor, Hosszú Zoltán, Mihály Andor, Seres Dénes, Somai József, Somai József László, Újvári Ildikó és mások.
Minden jogászt és érdeklődőt szeretettel várnak. Házigazda: Buchwald Péter.
Szervező intézmény: Bartalis János Keresztény Kulturális Egyesület
Egyesületünk szociális és kulturális téren igyekezett az elmúlt hat évben olyan tevékenységet kifejteni, mely az egyház, az iskola, de nem utolsó sorban a magyar érdekvédelem standardjait kívánta emelni, támogatni. Működési térségünkben, a Barcaságon, a magyar kisebbség megerősödését próbáltuk szolgálni, rendezvényeinkkel és projektjeinkkel.
A magyar kultúra és érdekvédelem ügyében igyekszünk a barcaság térségben szerepet vállalni a jövőben is. Ez az elmúlt öt évben rendezvénysorozataink, a "Közéleti Kávéház" ,a "Barcasági Csángó Estek"és az "Egyenes beszéd"széles körben kedvelt alkalmakká váltak. Rendezvényeink Brassó, Sepsiszentgyörgy, illetve Négyfalu magyarsága számára egyformán elérhetők.
A 2017 rendezvénysorozat a "Barcasági Kultúrcsep" rendezvénysorozatot kívánjuk folytatni.
A Bartalis János Keresztény Kulturális Egyesület és a Lutherrózsa Keresztény Kulturális Egyesület, szeretettel várja Önt, a Barcasági Kulturcsep rendezvénysorozat keretében sorra kerülő előadásra.
Az eseményre a Sepsiszentgyörgyi Evangélikus-Lutheránus Egyházközség gyülekezeti termében kerül sor 2017. október 3-án, kedden 18- órától.
Az est témája:
„Luther és a Reformáció”
Meghívott előadó: Sándor Frigyes ev. lelkész
Házigazda: Zelenák József esperes lelkész,
Szervező intézmény: Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár
A 2005-ben meghirdetett Magyar Népmese Napja megünneplésébe könyvtárunk idén 12. alkalommal kapcsolódik be. Egész napos programmal várjuk a mesét kedvelő gyerekeket, felnőtteket egyaránt mesehallgatásra, közös mesélésre október 2.-án, a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtárba.
Az idén egy kísérő rendezvény díjátadójára is sor kerül 12 órától, amely „Az én mesém” címmel meghirdetett meseíró pályázat kapcsán 90 meseíró kisiskolást jutalmaz.
Ezúton szeretnénk meghívni Önöket a 2017. október 2.-án tartandó rendezvényünkre, amelyre szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt.
Szervező intézmény: Romániai Magyar Gyógypedagógusok Egyesülete
Egyesületünk idén 5. alkalommal tervezi megszervezni a Hogyan másképp? elnevezésű programját, amely elsősorban a normál oktatásban dolgozó óvodapedagógusoknak, elemi és általános iskolai tanítóknak, tanároknak szól.
Célunk elősegíteni az oktatásban jelen levő SNI -s gyerekek felismerése mellett a hatékony módszerek, eszközök megismertetését.
A normál oktatásban dolgozó pedagógusok visszajelezése, illetve a segítő pedagógusok tapasztalata is azt mutatja, hogy hiány van a megfelelő módszerek gyakorlati alkalmazásában.
Emellett célunk egyfajta pozitív viszonyulás az SNI-s gyermekek iránt. A tevékenységet kiselőadások, illetve műhelymunka-szerűen valósítjuk meg.
Szervező intézmény: Kolozsvár Társaság
A Kolozsvár Társaság felvállalta az erdélyi magyar kultúra főként közelmúltbeli jeles képviselőinek bemutatását.
A Társaságnak célja nem csupán az irodalom és képzőművészet, de a tudomány és technika, illetve művelődésszervezés terén is megismertetni a magyar, főként erdélyi hagyományokat, tapasztalatot.
Programunk témáinál, illetve a városhoz kötöttségénél fogva, főként a város irodalmi, művészeti és kultúrtörténeti értékeit népszerűsíti.
Számítunk rá, hogy a programok változatossága, a kiállítások látványossága és a városismertető séták, valamint a fiatalokat is megcélzó képzőművészeti programok az egyetemi és iskolai diákságot is bevonja, fejleszti a városban megforduló fiatalság érdeklődését az erdélyi magyar kultúra iránt.
Kolozsvár Társaság, Fotó és film Kolozsváron sorozatának soron következő rendezvényére 2017. szeptember 26-án, kedden, 18:00 órakor kerül sor. A vetítéssel egybekötött beszélgetés meghívottja Rohonyi D. Iván fotográfus, akivel Katona Zs. József beszélget. Az est házigazdája Buchwald Péter. A beszélgetésre a Kolozsvár Társaság székhelyén, a Főtér 22. szám alatt kerül sor.
Szervező intézmény: Dél-Erdélyért Kulturális Társaság
A Dél-Erdélyért Kulturális Társaság hagyományos VIII. Reneszánsz kastélyfesztivál keretében kívánja megünnepelni fennállásának 10. évfordulóját, 2017. szeptember 25 – október 2. között.
Kiemelt céljuk ezúttal is a dél-erdélyi műemléképületek, történelmi nagyjainak népszerűsítése, a gazdag kulturális örökséggel bíró szórványközösségek felkarolása, identitástudatának erősítése, történelmi táncjátékok, korabeli muzsika és interaktív helytörténeti előadások által, erdélyi és magyarországi előadók bevonásával.
Helyszínként a dél-erdélyi kastélyok, várak templomok szolgálnak. Fő célcsoportjuk a helyi szórványközösségek és a turisták.
Szervező intézmény: Geszthy Ferenc Társaság
Egy olyan, az egész megyét, mindazon településeket, ahol jelentős számban élnek magyarok, átfogó rendezvénysorozatot szerveznek, amelyben helyet kap a hagyományőrzés (népzene, néptánc, népművészet), ismeretterjesztő és művészeti előadások rangos előadok meghívásával, de a szórakozás, a sport és a gasztronómia is képviselteti magát.
Programjai között kiállítások, gulyás főző fesztivál, sportrendezvények és még sok olyan tevékenység szerepel, ahol a közösségük apraja-nagyja összegyűlhet, szórakozhat, kikapcsolódhat.
Rendezvényük interkulturális jellegű: nyitunk a románajkú lakosság felé is.
PROGRAM:
2017. SZEPTEMBER 22, PÉNTEK
DÉVA
16.00: Szórványfoci Szeged, Mezőkövesd, Kolozsvár, Lupény, Csernakeresztúr, Déva
17.00: Reménység ifjúsági keresztény együttes, istenes énekek
Helyszín: Református templom
VAJDAHUNYAD
18.00: Vendégség, barátság határokon innen és túl. Testvérmegyék találkozója
27 éves testvérkapcsolataink: Vajdahunyad és Szombathely Megyei Jogú Város, illetve
Hunyad megye és Vas megye (HU) között
Helyszín: Corvin Savaria Magyar Kulturális Központ – vajdahunyadi Magyar Ház
2017. SZEPTEMBER 23, SZOMBAT
DÉVA
12.00 – 23.00: Egész napos szabadtéri programok és kézműves vásár
A programban:
12.00: Mi szem s szájnak ingere - Gulyásfőzés, palacsintasütés, kürtőskalács,– budapesti, zsombói,
ikervári és helyi szakácsok
16.00: a dévai Szivárvány Nyugdíjas Klub énekkara, karvezető: Lengyel Izabella
16.20: Néptáncelőadások: Csernakeresztúri Hagyományőrző Egylet, művészeti vezető: Szabó Julianna, Szent Ferenc Alapítvány Margaréta Néptánccsoportja (Déva), művészeti vezető: Surányi Bettina
17.00: Dalos Pacsirták, Tompa (Magyarország)
17.30: A dévai Renaissance Együttes előadása, művészeti vezető: Gáspár-Barra János
18.00: Székelysors. Történelmi drámajáték, a málnási Tőkés József Általános Iskola diákjainak előadása. Művészeti vezető: Mihály Emese
18.30: A Barcsay Ákos díjak ünnepélyes átadása
20.30: PIRAMIS megakoncert
Helyszín: Egyesülés tér (Polgármesteri hivatal előtt)
LOZSÁD
Falunap
13.00: Ünnepélyes megnyitó, köszöntő beszédek:
Székely Attila főgondnok, RMDSZ elnök
Adinel Botescu, Martinezsd község polgármestere
Vetési László református lelkipásztor, szórványkutató, szociográfus
Sipos Szabolcs református lelkipásztor
Marton Ferenc, Vas Megyei Önkormányzat alelnöke
Laczkó-Albert Elemér Gyergyóremete polgármestere
Winkler Gyula, a Hunyad megyei RMDSZ elnöke
Meghívottak: Zsargó János esperese, Kocsis Attila, Széll Lőrincz, Máté Márta, dévai, vajdahunyadi RMDSZ, egykori lozsádi lelkészek, a falu szülöttei
13.30: A Csernakeresztúri Hagyományőrző Egylet fellépése, művészeti vezető: Szabó Julianna
14.20: Ebéd (a gulyásfőzés reggel kezdődik)
15.00: Szivárvány Népdalcsoport Déva, karvezető: Lengyel Izabella
15.30: A Călușarii de la Mărtinești fellépése
Helyszín: kultúrotthon
VAJDAHUNYAD
11.00 órától egész nap: Részvétel a lozsádi falunapon, előtte Martinezsd községközpont meglátogatása, ahol a helyi polgármester fogadja a delegációt, majd a részvétel a dévai eseményeken.
PETROZSÉNY
18.00: A sepsiszentgyörgyi Cantus Firmus Kórus előadása, karnagy László Attila
Helyszín: Római Katolikus templom
BRÁD
11.00 órától: Tenisz, darts és sakkbajnokság, gyermekrajz kiállítás
Helyszín: Római katolikus plébánia
2017. SZEPTEMBER 24, VASÁRNAP
DÉVA
17.00: A Hantosi Népdalkör előadása (Magyarország), karvezető: Koncz Mária
17.30: Lórán Margaréta művésznő festménykiállítása
18.00: A néma levente. A Dévai Szent Ferenc Alapítvány dévai háza színjátszó csapatának előadása. Rendező: Páll Éva nevelő
Helyszín: Dévai Magyar Ház
VAJDAHUNYAD
Szabadtéri programok a Szombathelyi és Vas megyei küldöttségek tagjaival
Gulyásfőzés, zene, tánc
12.00: Magyaros ízek. Gasztronómiai bemutató
13.00: A sepsiszentgyörgyi Cantus Firmus Kórus előadása, karnagy László Attila
14.00: Dalos Pacsirták – Tompa (Magyarország)
15.00: Akusztikus concert a Titán együttessel (Szászrégen)
Helyszín: Corvin Savaria Magyar Kulturális Központ – vajdahunyadi Magyar Ház
CSERNAKERESZTÚR
12.00: Székelysors. Történelmi drámajáték, a málnási Tőkés József Általános Iskola diákjainak előadása. Művészeti vezető: Mihály Emese
Helyszín: Római katolikus templom
BRÁD
14.00: Gulyásfőzés
17.00: Istentisztelet, utána: Gyűjtemények és érmék Európából, Baráth Árpád kiállítása
Helyszín: Református templom
2017. SZEPTEMBER 25., HÉTFŐ
DÉVA
9.00: Sulinap. Programok, vetélkedők, tevékenységek korosztályonként (Hauer Erich Diáktanács)
Helyszín: Téglás Gábor Elméleti Líceum
10.00: Kézműves foglalkozás, Bodvaj Egyesület (Benedek Márta)
VAJDAHUNYAD
10.00: Mátyás király udvarában. Reneszánsz témájú kézműves foglalkozások, üveg és fadoboz festés óvodásoknak és iskolásoknak
Helyszín: Matei Corvin Műszaki Kollégium (a 6-os iskola)
19.00: Reneszánsz Kastélyfesztivál:
Musica Profana (Budapest) koncert
Történelmi táncjáték a Dévai Rennaisance Együttes előadásában
Helyszín: Vajdahunyadi vár, Bethlen szárny
CSERNAKERESZTÚR
14.00: Kézműves foglalkozás, Bodvaj Egyesület (Benedek Márta)
Helyszín: a magyar iskola
2017. SZEPTEMBER 26, KEDD
DÉVA
10.00: Kézműves foglalkozás, Bodvaj Egyesület (Benedek Márta)
18.30: Reneszánsz kastélyfesztivál:
10 éves a Dél-Erdélyért Kulturális Társaság, gálaműsor
Fellépnek: Musica Profana (Budapest) , Renaissance Táncegyüttes (Déva),
Kájoni Consort (Barót), Amarillys Táncegyüttes (Kolozsvár)
Helyszín: Magna Curia
2017. SZEPTEMBER 27., SZERDA
DÉVA
18.00: Kézművesség régen és ma. Kézműves kiállítás és vásár. Szervező: az RMDSZ Dévai Nőszervezete
Helyszín: Melite ház
MAROSNÉMETI
19.00: Reneszánsz Kastélyfesztivál:
Kájoni Consort (Barót) koncert, Amarillys Zene- és Táncegyüttes (Kolozsvár) - korabeli táncok
Helyszín: Tholdy kastély
2017. SZEPTEMBER 28, CSÜTÖRTÖK
DÉVA
17.00: Sikeres Nők Iskolája: Sikeresen magyarul
Meghívottak: Hegedűs Csilla (RMDSZ-Ügyvezető alelnök Kulturális Főosztály és Ügyvezető Elnökség, RMDSZ Nőszervezet-Alelnök), Dr. Rüsz Fogarasi Enikő (dékánhelyettes, Babes-Bolyai Tudományegyetem, Történelem és Filozófi Kar), Horváth Anna (Kolozsvár volt alpolgármestere), Lőrincz Helga (Nagyenyed alpolgármestere) és Márton Ildikó (RMDSZ Nőszervezete-Szeben megye, egészségügyi dolgozó). A beszélgetés moderátora: Gáspár Barra Réka újságíró (Nyugati Jelen).
Szervező: RMDSZ Dévai Nőszervezet
Helyszín: Téglás Gábor Elméleti Líceum nagyterme
VAJDAHUNYAD
18.00: Vendégeink a Herényi Kulturális és Sportegyesület tagjai
Helyszín: Corvin Savaria Magyar Kulturális Központ – vajdahunyadi Magyar Ház
PETROZSÉNY
18.30: Virt László: Márton Áron püspök, könyvbemutató
Helyszín: Caritas Ház
2017. SZEPTEMBER 29, PÉNTEK
DÉVA
17.00: NŐILEG közönségtalálkozó
Helyszín: Dávid Ferenc Unitárius Szórványközpont
19:00 Reneszánsz kastélyfesztivál:
A reneszánsztól napjainkig. Klasszikus gitárkoncert dévai, kolozsvári művészek részvételével
Helyszín: Magna Curia
LUPÉNY
17.00: Szüreti bál
Helyszín: Glória vendéglő
BRÁD
16.00: Nyugdíjasok emlékeznek. Festménykiállítás
Helyszín: Római katolikus plébánia
2017. SZEPTEMBER 30, SZOMBAT
DÉVA
18:00: Fotókiállítás, Fókusz csoport
Helyszín: A Dévai Református Egyházközség Melite háza
MAROSILLYE
11.00: Reneszánsz kastélyfesztivál:
Reneszánsz nap. Középkori zene, tánc, játék, lakoma
Helyszín: Veres bástya
VAJDAHUNYAD
14.00: Örökségünk őrei – ifjúsági nap a vajdahunyadi várban:
Egész napos szabadtéri programok, kézműves tevékenységek
A Hunyad Megyei Magyar Ifjúsági Tanács interaktív programjai
Az Örökségünk őrei – „Fogadj örökbe egy műemléket!” A vajdahunyadi diákok tevékenységének bemutatása, szabadtéri játékok, kincskeresés a várban, idegenvezetés a turistáknak
20.00: Red Rockets (Szombathely, Magyarország) koncert
Helyszín: Vajdahunyadi Várkastély
22.00: Lampioneregetés
PUSZTAKALÁN-SZTRÍGYSZENTGYÖRGY
11.00: Szabadtéri programok. Kézműves mesterségek, gyermekprogramok
14.00: Gulyásfőzés
Helyszín: Sztrigyszentgyörgyi Közösségi Ház
PETROZSÉNY
18.30: Potyó István (Kolozsvár) orgonakoncertje
Helyszín: Katolikus templom
VULKÁN
15.00: A Gizella Nőikar (Veszprém, Magyarország) előadása
Helyszín: Katolikus templom
LUPÉNY
16.30: AZ ÉN MESÉM - A HÁROMSZÉK TÉNCEGYÜTTES ELŐADÁSA
Helyszín: kultúrotthon
BRÁD
10.00: Honismereti kirándulás és horgászverseny
Helyszín: a Cebe-tó (Țebea)
2017. OKTÓBER 1, VASÁRNAP
DÉVA
12.00: „Nem csak a húszéveseké a világ!” Nyugdíjasok találkozója
Szervező: Szivárvány Nyugdíjasklub, Dévai Nőszervezet
Helyszín: Dévai Magyar Ház
18:00: Reneszánsz kastélyfesztivál:
A Misztrál együttes (Budapest) koncertje
A Renaissance Együttes történelmi táncjátéka
Helyszín: Déva vára
PETROZSÉNY
10.00: A Gizella Nőikar (Veszprém, Magyarország) előadása
Helyszín: Katolikus templom
2017. OKTÓBER 2, HÉTFŐ
DÉVA
10.00: Rendhagyó irodalomóra a budapesti Misztral együttes tagjaival
Helyszín: Téglás Gábor Elméleti Líceum
VAJDAHUNYAD
18.00: Misztrál (Budapest) koncert
Helyszín: vajdahunyadi vár
*A szervezők a program változtatásának jogát fenntartják.
Szervező intézmény: Maros Mezőségi Művésztelep
Az idén XVI. alkalommal szervezzük meg a Mezőmadarasi Képzőművészeti Alkotótábort, ahova 25 hazai és külföldi alkotót hívunk meg, valamint a helyi iskolásokat, akiknek a tábor ideje alatt külön programokat szervezünk.
Célunk a helyi értékek ismertetése a képzőművészet segítségével, értékteremtés, képzőművészeti munkák készítése, nevelés, a közízlés alakítása, valamint a kulturális élet fellendítése a vidéken.
Ezért a meghívott művészeknek kiszállásokat, kirándulásokat szervezünk, ahol lehetőségük adódik megismerni ezt a tájegységet és népszerűsíteni a Mezőség értékeit az itt született munkákban.
Ezeket a munkákat bemutatjuk a tábor végén a helyi közönségnek és utólag vándorkiállítás keretén belül több helyen.
Első kiállításukra 2017.szeptember 19-én 18:00 órakor kerül sor, Marosvásárhelyen a Bernády házban.
Szervező intézmény: Pro Theatrum Alapítvány
A székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház 2017. szeptember 17-23. között rendezi meg a dráMA – kortárs színházi találkozót, amely immár kilencedik alkalommal kívánja szolgálni a kortárs színházi folyamatok ügyét és lehetőséget teremt a találkozásra, alkotói beszélgetésekre, eszmecserére. A találkozó célja egy olyan légkör megteremtése, amelyben fontos személyenkénti, és intézmények közötti együttműködés alakulhat ki, emellett betekinthetünk a legfrissebb román és magyar körökből származó alkotásokba és szerzőkkel, rendezőkkel ismerkedhetünk meg. Hiszen, mi más lenne a legfontosabb különbség a kortárs és más drámák között, mint a jelenidejűség?
A program során több kiemelt előadás megtekintése mellett, meghívjuk egy közös beszélgetésre is Matei Vișniec közreműködésével, amelynek központi témája az aktualitás és a színház lesz. A beszélgetés kiindulópontját a színházunk által létrehozott Migránsoook bemutató előadás fogja jelenteni, amely mind témájában, mind pedig alkotói módszerében igyekszik a művészet és valóság kapcsolatának megragadására. Emellett sor kerül még egy bemutatóra, ugyanis a nagyváradi Szigligeti Színház Kapufa és Öngól című produkciója nálunk jelenik meg színpadon először. Az esemény szeptember 17-én, vasárnap veszi kezdetét.
Ennek keretén belül a dráMÁzat III. című új drámákat tartalmazó kötet bemutatójára is sor kerül, amelyet a nagyváradi Szigligeti Színház Az én kis hűtőkamrám című előadása követ. Majd a napot egy színházat és borászatot összekötő borkóstolóval zárjuk, Bor és színház elnevezéssel, amely egyben az események (nem)Hivatalos megnyitója is.
PROGRAM
Székelyudvarhely 2017. szeptember 17-23.
Vasárnap – szeptember 17. (Nulladik nap)
17:30 dráMÁzat III.- Könyvbemutató
18:00 Joël Pommerat: AZ ÉN KIS HŰTŐKAMRÁM, r. Theodor Cristian Popescu, Szigligeti
Színház, Nagyvárad (nagyszínpad) – OFF program
21:00 (nem)Hivatalos Megnyitó – Bor és színház (borkóstoló) (stúdióterem)
Hétfő – szeptember 18.
11:00 Kerekasztal-beszélgetés: A színház időszerűsége (Matei Vişniec közreműködésével) és könyvbemutató Matei Vișniec köteteiből
16:00 T.E.A (találkozás egy alkotóval)
17:00 Körmöczi-Kriván Péter: KAPUFA ÉS ÖNGÓL – r. Tasnádi-Sáhy Péter, Szigligeti Színház, Nagyvárad. – bemutató előadás (B.K.G. Református Gimnázium tornaterme)
19:00 Matei Vişniec: MIGRÁNSOOOK – r. Zakariás Zalán, Tomcsa Sándor Színház, Székelyudvarhely – bemutató előadás (színpadi stúdió)
21:00 dráMÁzó (közönségtalálkozó)
Kedd – szeptember 19.
17:00 T.E.A.
18:00 Székely Csaba: :P (PATRU PIESUŢE POLITICE DESPRE DUŞMANI) – r. Sebestyén Aba, Marosvásárhelyi Nemzeti Színház, Liviu Rebreanu Társulat (Teatrul Naţional Târgu Mureş, Trupa Liviu Rebreanu) (nagyszínpad)
20:00 Cseh Tamás és Bereményi Géza: RAJTAMMARADT TÉLIKABÁT– Tamási Áron Színház, Sepsiszentgyörgy (stúdióterem)
22:00 dráMÁzó
Szerda – szeptember 20.
17:00 T.E.A.
18:00 Marius Popa zeneszerző és Cezar Ghioca rendező-dramaturg közös munkája – LEUL RA – r. Cezar Ghioca, Andrei Mureșanu Színház, Sepsiszentgyörgy (Teatrul Andrei Mureșanu, Sfântu Gheorghe) (színpadi stúdió)
21:00 dráMÁzó
22:00 Gianina Cărbunariu: STOP THE TEMPO! – r. Tóth Árpád, Tomcsa Sándor Színház, Székelyudvarhely (kávézó)
Csütörtök – szeptember 21.
-A magyar dráma napja-
16.00 AZ ÉGIG ÉRŐ FA - bábelőadás - r.: Nagy Regina, Tomcsa Sándor Színház, Székelyudvarhely (színház előtti tér)
17:00 T.E.A.
18:00 Visky András: PORNÓ – r. Visky András, Szatmárnémeti Északi Színház, Harag György társulat (színpadi stúdió)
19:30 dráMÁzó
20.00 Pilinszky-dalok, Gábor Szabolcs és Orbán Ferenc, az Evilági együttes tagjainak előadása(stúdióterem)
Péntek – szeptember 22.
15:00 T.E.A.
16:00 Biró Réka, Deák Katalin: HOMEMADE – r. Vargyas Márta, Kolozsvári Állami Magyar Színház (stúdióterem)
19:00 Egressy Zoltán: PORTUGÁL – r. Victor Ioan Frunză, Csíki Játékszín, Csíkszereda (nagyszínpad)
22:00 dráMÁzó
22:00-tól a SZÍNHÁZUNK ÉJSZAKÁJA programjai (benne: Szingliségünk története, írta és rendezte Nagy Sári - a Havi Dráma előadása, vetélkedők, koncert)
Szombat – szeptember 23.
- hajnalig a SZÍNHÁZUNK ÉJSZAKÁJA programjai
11.00 Anga Mária: A NÉMA CIPŐ TÖRTÉNETE – bábelőadás, r: Palocsay Kisó Kata, Tomcsa Sándor Színház, Székelyudvarhely (stúdióterem)
Szervező intézmény: Haszmann Pál Közművelődési Egyesület Csernáton
Idén szeptember 16-án rendezik meg a Haszmann Pál Múzeumban a Csernátoni burrogtatót, az ötödik éve útjára indított gépésztalálkozót.
A rendezvényen az Erdély-szerte egyedülálló mezőgazdasági szerszám- és gépgyűjtemény érdekes darabjai kerülnek látogató közelbe.
A múzeum munkatársai, magyarországi és hazai gépészszakemberek közreműködésével egész napos programot kínálnak, ugyanakkor a szakmai rész mellett az egész család számára biztosítanakk elfoglaltságot.
A rendezvényre idén is visszavárják azokat a géptulajdonosakat, akik az elmúlt években már részt vettek a burrogtatón.
Szervező intézmény: Agape-Koltó-Katalini Falusi Szociális Támogatások Alapítványa
A községben és a környéken élő magyarok számára már mi sem természetesebb, mint az, hogy minden évben megünnepeljük az immár hagyománnyá vált Petőfi ünnepséget. Minden évben az ünnepségen fellépnek helyi amatőr művészek (énekesek, tánccsoport, szavalók), de ugyanakkor meghívott profi művészek, népdalénekesek, zenészek, együttesek, színművészek stb. is. A közelről és távolról idelátogató személyek továbbviszik Koltó hírnevét, ami befolyásolja az idelátogató turisták számát, ami pozitív hatással van a helyi panziók, ábécék és más kis üzletek vagy vállalkozások működésére.
Szervező intézmény: Communitas Alapítvány
Csütörtök – augusztus 17.
Communitas sátor – Farkas utca
TIFF Ház
Meghívottak: Benedek István kommunikációs szakértő, Csók Zsolt régész, Tamás Ágnes kommunikációs szakember, Újvári Dorottya és Weisz Attila művészettörténészek
Moderátor: Hegedüs Csilla
Szervező: az RMDSZ Nőszervezete
Meghívottak: dr. Csók Zsolt ásatásvezető, Bajusz Mátyás régész és dr. Radu Lupescu egyetemi adjunktus
Moderál: Hegedüs Csilla
Szervező: az RMDSZ Nőszervezete
Péntek – augusztus 18.
Communitas sátor – Farkas utca
Találkozz a Communitas Alkotói ösztöndíjasaival, készíts velük szelfit, kérdezd őket, tudd meg hogyan lettek közéleti személyek.
Meghívottak: Szép András, Harmadik zenekar, Bács Ildikó, Márton Evelin, Nyíri Dalma, Dobribán Melinda, György Botond.
TIFF Ház
Meghívott: Szederkényi Olga rendező
Moderátor: Hegedüs Csilla
Szervező: a Communitas Alapítvány és a Kolozsvári RMDSZ
Meghívott: Cserna-Szabó András – József Attila - díjas író, újságíró
Moderátor: Benkő Levente
Szervező: a Communitas Alapítvány és a Kolozsvári RMDSZ
Szombat – augusztus 19.
Communitas sátor – Farkas utca
TIFF Ház
Meghívottak: Víg Emese szerkesztő, Fehér Kardos Gabriella háziorvos, Negele Enikő rendezvényszervező, borszakértő
Moderátor: Horváth Anna és Hegedüs Csilla
Szervező: az RMDSZ Nőszervezete
Meghívott: Szabó Kati tornász
Moderátor: Bodor László, Killyéni András
Szervező: a Communitas Alapítvány és a Kolozsvári RMDSZ
Vasárnap – augusztus 20.
Communitas sátor – Farkas utca
TIFF Ház
Meghívottak: Csép Andrea parlamenti képviselő, László Éva pszichológus, Hegedüs Csilla az RMDSZ Nőszervezetének alelnöke
Moderátor: Bagaméri Noémi
Szervező: az RMDSZ Nőszervezete
Meghívottak: Kelemen Hunor a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke, Markó Béla a Kós Károly Akadémia elnöke, Szilágyi István, Balázs Imre József
Moderátor: László Noémi költő
Szervező: Communitas Alapítvány
Szervező intézmény: Maros Mezőségi Művésztelep
Az idén XVI. alkalommal szervezik meg a Mezőmadarasi Képzőművészeti Alkotótábort, ahova 25 hazai és külföldi alkotót hívtak meg, valamint a helyi iskolásokat, akiknek a tábor ideje alatt külön programokat szerveznek.
Céluk a helyi értékek ismertetése a képzőművészet segítségével, értékteremtés, képzőművészeti munkák készítése, nevelés, a közízlés alakítása, valamint a kulturális élet fellendítése a vidéken. Ezért a meghívott művészeknek kiszállásokat, kirándulásokat szerveznek, ahol lehetőségük adódik megismerni ezt a tájegységet és népszerűsíteni a Mezőség értékeit az itt született munkákban. Ezeket a munkákat bemutatjuk a tábor végén a helyi közönségnek és utólag vándorkiállítás keretén belül több helyen.
Szervező intézmény: Junior Business Club
A Junior Business Club szervezői a JBC csapatépítő című programját a Tusnádfürdőn fogja megszervezni 2017. augusztus 16-20. között. A résztvevők száma 20 fő.
A rendezvény alatt a Junior Business Club elnöksége és aktív tagjai csapatépítő játékok segítségével erősítik, fejlesztik a csapatot, az önkénteseket.
A program célja, hogy a résztvevők a játékok és tevékenységek által jobban megismerhetik egymás és saját képességeiket, készségeit, ezáltal hatékonyabb munkakörülményeket tud kialakítani a csapat. A program segítségével megismerhessék egymást a résztvevők, főként, amikor extrém helyzeteknek vannak kitéve, ezáltal erősödik bennük az összetartozás szelleme és a megoldó képességüket is fejleszthetik.
Szervező intézmény: Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány
A Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány, a SzINT Kulturális Egyesület és a Szarkaláb Néptáncegyüttes folyó év augusztus 11-17. között szervezi meg a 19. Szent István-napi Néptánctalálkozót.
Örömmel tapasztaltuk, hogy a fesztivál Erdélyben egyre fontosabb identitásmegőrző és kisközösségi önszerveződést gerjesztő szerepet játszik és erdélyi magyar közösségünk autonóm nemzetközi kulturális kapcsolatépítésének elvitathatatlan tényezőjévé vált. Ugyanakkor – az iránta megnyilvánuló fokozódó érdeklődésből ítélve – ma már az egyik legrangosabb Kárpát-medencei Szent István-napi rendezvénnyé fejlődött, s az európai kisebbségi és regionális kultúrák számontartott találkozóhelyévé vált.
Idei rendezvényünkön 7 ország 20 nemzeti és regionális kisebbséget képviselő néptáncegyüttese vesz részt. Érkeznek vendégek Görögországból, Lengyelországból, Kárpátaljáról, Felvidékről, Magyarországról, Vajdaságból, Erdélyből.
A fesztivált ismét Kolozs és Fehér megyében tartjuk, Kolozsvár mellett Magyarfenesen, Magyarlónán, Désen, Tordán, Gyaluban, Miriszlón szervezve ünnepi rendezvényeket.
Program:
2017 augusztus 11 (péntek)
19.00 – Felvonulás és fellépés Gyaluban, Désen, Magyarlónán
23.00 – Heltai Táncház - a Heltai Alapítvány székhelyén
2017 augusztus 12 (szombat)
17.00 – Felvonulás és Szabadtéri Nyitógála Magyarfenesen
23.00 – Heltai Táncház - a Heltai Alapítvány székhelyén
2017 augusztus 13 (vasárnap)
15.00 - Felvonulás és Szabadtéri Gála Miriszlón / Miriszlói Magyar Napok
23.00 - Heltai Táncház - a Heltai Alapítvány székhelyén
2017 augusztus 14 (hétfő)
11.00-12.00 – Fellépés a Tordai Sóbányában
12.00-13.00 – “Kolozsvári tánckavalkád” – a 19. Szent István-napi Néptánctalálkozó résztvevőinek bemutatkozója – FŐTÉR
19.00 – NEMZETKÖZI EST ÉS TÁNCHÁZ – Gyalu
2017 augusztus 15 (kedd)
11.00-12.00 – Fellépés a Tordai Sóbányában
12.00-13.00 – “Kolozsvári tánckavalkád” – a 19. Szent István-napi Néptánctalálkozó résztvevőinek bemutatkozója – FŐTÉR
15.00-20.00 – Heltai FolkNap (a Heltai Alapítvány székhelye)
15.00-16.00: SVÉDASZTALOS FOGADÁS - találkozás a sajtó és a vendégegyüttesek képviselőivel, a támogatókkal, valamint a társszervezőkkel (ZÁRTKÖRŰ)
15.00-16.30: Élőzenés Gyerektáncház és Játszóház
16.00-17.00: “Hogyan lett a Kodobákból Codoba? Másodlagos identitásváltások egy mezőségi cigánymuzsikus családnál”- Könczei Csongor előadása
17.00-20.00: Népek muzsikája – a 19. Szent István-napi Néptánctalálkozó zenészeinek, a Csereklye, Harmadik, Tokos, Rezeda, Ördöngös, Kontrabanda zenekarok, valamint a Magyarpalatkai Banda és kalotaszegi muzsikusok koncertje.
23.00 – Heltai Táncház - a Heltai Alapítvány székhelyén
2017 augusztus 16 (szerda)
10.30-11.30 – FOGADÁS – találkozás a helyi hivatalosságokkal (Kaszinó)
12.00-14.00 – “Sétatér-tánc” – a 19. Szent István-napi Néptánctalálkozó helyi résztvevőinek műsora – Sétatéri Színpad
15.30-17.00 – NÉPVISELETI FELVONULÁS KOLOZSVÁR KÖZPONTJÁBAN (A Heltai Alapítvány székhelyétől a főtéri Nagyszínpadig)
17.00-20.00 – SZABADTÉRI ZÁRÓGÁLA KOLOZSVÁR FŐTERÉN
23.00 – Heltai Táncház - a Heltai Alapítvány székhelyén
400489 - Kolozsvár, Majális (Republicii) u. 60. szám
Mobil: 0723-250324
Tel./Fax: 0264-594570