Szervező intézmény: Vaskertes Egyesület
A projekt célját elsősorban a Kodály Zoltán emlékév kapcsán szervezett Kodály Zoltán ének-zenei műveltségi vetélkedő adja, lehetőséget biztosítva minél több diáknak arra, hogy megismerkedhessenek Kodály Zoltán életével, munkásságával, népdalgyűjtéseivel.
A kísérő rendezvények közül kiemelkedő a közös népdaltanulás, néptánc oktatás és táncház, amely a gyergyói népi kultúra ápolását, népszerűsítését is hivatott szolgálni, de a pedagógusok tapasztalatcseréjére is sor kerül majd.
Szervező intézmény: Kolozsvár Társaság
A Kolozsvár Társaság felvállalta az erdélyi magyar kultúra főként közelmúltbeli jeles képviselőinek bemutatását.
A Társaságnak célja nem csupán az irodalom és képzőművészet, de a tudomány és technika, illetve művelődésszervezés terén is megismertetni a magyar, főként erdélyi hagyományokat, tapasztalatot.
Programunk témáinál, illetve a városhoz kötöttségénél fogva, főként a város irodalmi, művészeti és kultúrtörténeti értékeit népszerűsíti.
Számítunk rá, hogy a programok változatossága, a kiállítások látványossága és a városismertető séták, valamint a fiatalokat is megcélzó képzőművészeti programok az egyetemi és iskolai diákságot is bevonja, fejleszti a városban megforduló fiatalság érdeklődését az erdélyi magyar kultúra iránt.
Minden érdeklődőt szeretettel várnak!
Szervező intézmény: Rekettye Kulturális Egyesület
A hagyományokhoz hűen a Rekettye Kulturális Egyesület idén is megszervezi a Nagykárolyi Táncháztalálkozót, immár 17-ik alkalommal.
Az elmúlt évekhez hasonlóan, az idei táncháztalálkozó programja a következőképpen alakul:
- 10 órától kézműves foglalkozásokat tartunk a kicsiknek és nagyoknak, helyszín a Szent László Közösségi Ház;
- 12 órától gyerektáncházba hívjuk az érdeklődőket a Szent László Közösségi Házba;
- 18 órától kerül sorra az esemény fénypontja, a gálaműsor a Városi Színházban;
- 21 órától hajnalig tartó táncházba várunk minden kedves érdeklődőt a Kulturális Központ Deák Endre termébe.
A talpalávalót idén Fodor Robi és barátai biztosítják.
Belépődíjak: - a kézműves foglalkozásokra 5 lej a gyermekeknek
- a gálaműsorra 10 lej a felnőtteknek, gyermekeknek ingyenes.
Nagyon sok szeretettel várunak minden kedves érdeklődőt!
Szervező intézmény: Maros Mezőségi Művésztelep
A Mezőségi Művésztelepeken (Mezőbánd, Mezőbergenye, Mezőpanit, Mezőmadaras, Csittszentiván) 2016-ban és 2017-ben készült képzőművészeti munkákból válogattak egy kiállításra valót és ezt szeretnénk bemutatni, Marosvásárhelyen a Maros Megyei Múzeumban, Nagybányán a Teleki Házban és Bukarestben, a Petőfi Ház Kulturális Központban.
Ezek között találhatók festmények, grafikák, szobrok, fotók és népi ihletésű fafaragások.
Szervező intézmény: Kolozsvár Társaság
A Kolozsvár Társaság felvállalta az erdélyi magyar kultúra főként közelmúltbeli jeles képviselőinek bemutatását.
A Társaságnak célja nem csupán az irodalom és képzőművészet, de a tudomány és technika, illetve művelődésszervezés terén is megismertetni a magyar, főként erdélyi hagyományokat, tapasztalatot.
Programunk témáinál, illetve a városhoz kötöttségénél fogva, főként a város irodalmi, művészeti és kultúrtörténeti értékeit népszerűsíti.
Számítunk rá, hogy a programok változatossága, a kiállítások látványossága és a városismertető séták, valamint a fiatalokat is megcélzó képzőművészeti programok az egyetemi és iskolai diákságot is bevonja, fejleszti a városban megforduló fiatalság érdeklődését az erdélyi magyar kultúra iránt.
Kolozsvár Társaság, Fotó és film Kolozsváron sorozatának soron következő rendezvényére 2017. október 26-án, kedden, 18:00 órakor kerül sor, melynek meghívottja Balla Zsófia Babérkoszorú-díjas költő, író, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia és a Digitális Irodalmi Akadémia tagja. Beszélgetőtárs Demény Péter író, a Látó szépirodalmi folyóirat szerkesztője.
A beszélgetés során a költőnő saját verseiből olvas fel.
Szervező intézmény: Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány
Alapítványunk Kuratóriuma immár hagyományosan 1998 óta minden év októberében megszervezi a Bernády Napokat.
Az idei év kissé más mind az eddigiek, mert az alapítvány a 25-ik évfordulóját (1992. április 15.) ünnepli valamint a Bernády Napok rendezvénysorozat XX. alkalommal kerül megrendezésre. Ebből az alkalomból az alapítvány különböző rendezvényekkel tiszteleg a nagy városépítő emlékének.
Marosvásárhelyi Bernády Napok huszadszor!
A 25 éves Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány huszadszor rendezi meg Marosvásárhelyen a Bernády Napokat.
A jubiláló rendezvény a szokásosnál hosszabb, hat napos lesz. Október 23. és 28. között zajlanak az események. A két első nap délutánján, hétfőn és kedden az V-VIII-os illetve a IX-XII-es diákok sportversenyei kínálnak izgalmakat a Szász Adalbert Sportlíceum sportcsarnokában. 23-án 17 órakor a Bernády Házban Gyarmathy János szobrászművész kiállítása nyílik meg. Közreműködik Markó Béla költő és Bogdán Zsolt színművész. 24-én este 20 órától szintén a fiatalság a főszereplő. Slam poetry lesz a G Caféban. Október 26-án 18 órakor a Bernády Ház emeleti galériájában mutatkozik be Fülöp Gellért fotóművész. 27-én könyvbemutatót lát vendégül a Bernády Ház. Fodor János Bernády György kötetbe emelt politikai életrajzát ismerhetjük meg. A zárónapon, 28-án délelőtt koszorúzásra kerül sor, 10 órától a református temetőben az egykori polgármester sírjánál, 10,30-kor Bernády György szobránál. Este 6 órakor a Kultúrpalota nagytermében adják át a Bernády-emlékplakettet. Azt követően kivételes zenei csemegeként, három kiváló budapesti zongoraművész, Klukon Edit, Ránki Dezső és Ránki Fülöp ünnepi zongoraesttel örvendezteti meg a zenekedvelőket.
Szervező intézmény: Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület
Marosvásárhely, mint már tudott, habár kulturális város, nem rendelkezik opera, operett és balett társulattal. Így szükséges az ifjú nemzedék ez irányú nevelése, és nem utolsó sorban a szülőknek is élményt nyújtani e téren.
Ezelőtt 11 évvel, 2007-ben emlékünnepséget szerveztünk Kálmán Imre születésének 120. évfordulóján. Volt ifjúsági vetélkedő, konferencia és gálaest – ezen a gálaeste a marosvásárhelyi kultúrpalota kicsinek bizonyult – itt tett, egyesületünk, ígéretet, hogy ezen túl minden évben megszervezzük a Magyar Operett Napját – „ma már hungarikum”.
Azóta minden évben, mind nagyobb sikerrel, megtartottuk a vetélkedőt és az operett estet az idén 11-ik alkalommal.
Szervező intézmény: Téka Művelödési Alapítvány
A fesztivál célja megismerni, népszerűsíteni és szakmailag rögzíteni a mezőségi népi kultúra még élő értékeit ugyanakkor találkozási lehetőséget biztosítani az adat közlök számára. A projekt keretén belül 15 faluból kb. 120 adatközlő személyt hívtak.
Tevékenységek: szakmai bemutatkozás, táncházak, fórum, kiállítás, könyvbemutató.
Részletes program:
Péntek, október 20.
-17,00 – Prücskök gyerektáncház – muzsikál az Ördöngös zenenekar
Helyszín Téka Ház.
-18,00 – "Szabad a madárnok ágról-ágro szállni..." Válogatás Kallós Zoltán mezőségi fotóiből.
Helyszín: Téka Ház - Konf. terem.
-20,00 – Mezőségi települések bemutatkozása. Táncház, muzsikál Pali Marci és bandája, Harmadik, Kontrabanda és az Ördöngös zenekar.
Helyszín: Conte étterem.
Szombat, október 21.
-15,30 – Táncoktatás (feketelaki táncok) - Feketelaki Tibor és Székely Melinda.
Helyszín: Téka Ház - Gödör
-19,00 – A mezőségi települések képviselőinek bemutatkozása. Táncház – muzsikál a Harmadik és Ördöngös zenekar,
Helyszín: Conte étterem.
Szervező intézmény: Kriza János Néprajzi Társaság
A KJNT a BBTE Magyar Néprajz és Antropológia Intézete háttérintézményeként egyik legfontosabb céljának tekinti a rendszeres továbbképzések szervezését a néprajzos szakemberek, a rokon tudományágak művelői és az érdeklődő nagyközönség számára.
A kolozsvári, erdélyi, romániai magyar néprajzoktatás és -kutatás történeti anyagát, honismereti hozadékát néprajzi örökségnek, implicite kulturális örökségnek tekintjük, ennek megfelelően fontosnak tartjuk a diszciplína eredményeinek közismertté tételét és ez által a hagyományőrzés és a hagyomány kulturális hasznosítása szempontjából való felhasználását.
Évente megrendezett továbbképző találkozónk idén is céljának tekinti e néprajzi örökség bemutatását és népszerűsítését. A szakmai előadások hozadéka mellett a szabad beszélgetések, szakmai kapcsolatok kialakítása az egyik legfontosabb aspektus.
PROGRAM:
BBTE Bölcsészettudományi Kar (Horea út 31.)
9,00 – 10,00: Popovici terem
Köszöntés: a konferencia megnyitása: Jakab Albert Zsolt, Szabó Árpád Töhötöm
Elnök: Jakab Albert Zsolt
Tánczos Vilmos: Mikecs László módszeréről
Zsigmond Győző: Magyar etnomikológiai kutatások a Kárpát-medencében
10,30 – 13,30: Popovici terem
Elnök: Tánczos Vilmos
Tekei Erika: Fehér Virág és Fehér Virágszál – Balla Tamás magyardécsei népmesegyűjteményének recepciótörténete
Könczei Csongor: A megírt mulatság… Az erdélyi táncházak eszmetörténetének kutatása
Fehér Anikó: Járdányi Pál népzenekutató munkássága és kidei gyűjteménye
Pávai István: Zoltán Aladár népzenei gyűjteménye
Czégényi Dóra: Boér Miklós (1857–1905) néprajzi gyűjtőtevékenysége
Veres Emese: Barcasági gyűjtések Szentimrei Judit hagyatékában
Doszlop Lidia: A makfalvi alkotótábor 25 éve
Kelemen Zsuzsánna: A kicsengetési kártyák szerepe, adatfeltárás Kányád és Jósfalva településekről (1950-2010, Székelyudvarhely)
Albert Ernő: Faragó József munkássága: a néptáncról
10,30 – 13,30: Tanácsterem
Elnök: Keszeg Vilmos
Szász István Szilárd: Hálózatok az időben, idő a hálózatokban
Szakál Anna: A Kolozsvári Unitárius Kollégium olvasókörének összetétele, szerepe és hatása az erdélyi szervezett népköltészeti gyűjtés kialakulására
Dimény-Haszmann Orsolya: A Csernátoni Népfőiskola szerepe, működése
Deák Ferenc: A kökösi öreg emberek Plugor Sándor vonalrajzain
András Andrea: Hegyi István életpályája
Bodó Andrea: Egy csíkszentdomokosi mesemondó autobiográfiájának elemzése
Virginás-Tar Emese: Fokozati dolgozatok a népi kultúra iskolai oktatásáról
Tatár Erzsébet-Timea: Ifjúsági egyesületek működése a kolozsvári Marianumban
Filep Antal: Kísérlet a néprajz és a társadalomtudományok terepkutatásai megújítására 1935 után. Táj- és népkutató táborok, egyetemi és tudományos intézeti falukutatások
Kriza János Néprajzi Társaság székháza (Mikes/Croitorilor utca 15.)
15,20 – 17,00
Elnök: Czégényi Dóra
Szőcsné Gazda Enikő: A csíki szőttesmozgalom
Szabó Árpád Töhötöm: Perefernum: egy honismereti vetélkedő az 1970-80-as években
Bakos Áron: Katonaság és néprajz: tudománytörténeti vázlat
Olosz Katalin: Balladagyűjtő tanárok a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem diplomásai között
Keszeg Vilmos: A népi kultúra: törvények, intézmények szorításában
17,00-17,45
A konferencia zárása: Mit tudtunk meg, mit tudunk/nem tudunk a kolozsvári (romániai magyar) néprajzkutatás történetéről. 10 kutatástörténeti konferencia tanulságai. Hogyan tovább? Vezeti Keszeg Vilmos. Felkért hozzászólók: a szekcióvezetők, a szervezőintézetek vezetői.
Szervező intézmény: Kolozsvár Társaság
A Kolozsvár Társaság felvállalta az erdélyi magyar kultúra főként közelmúltbeli jeles képviselőinek bemutatását.
A Társaságnak célja nem csupán az irodalom és képzőművészet, de a tudomány és technika, illetve művelődésszervezés terén is megismertetni a magyar, főként erdélyi hagyományokat, tapasztalatot.
Programunk témáinál, illetve a városhoz kötöttségénél fogva, főként a város irodalmi, művészeti és kultúrtörténeti értékeit népszerűsíti.
Számítunk rá, hogy a programok változatossága, a kiállítások látványossága és a városismertető séták, valamint a fiatalokat is megcélzó képzőművészeti programok az egyetemi és iskolai diákságot is bevonja, fejleszti a városban megforduló fiatalság érdeklődését az erdélyi magyar kultúra iránt.
Kolozsvár Társaság októberi rendezvényeire:
2017. október 18, szerda, 18 óra: Beszélgetés gróf Teleki Sámuel természettudósról és hagyatékáról (meghívott (Csibi László), Beszélgetőtárs: Tibor Szabó Zoltán. Helyszín:KT székhely, Főtér 22. Szám
2017. október 23, hétfő,15 óra: Megemlékezés a Sétatéri 1956-os emlékműnél a KT részéről Buchwald Péter elnök mond beszédet.
2017. október 24, kedd 17 óra:a középiskolás diákok számára meghirdetett “1956 gyermekszemmel” című pályázat eredményhirdetése és díjazása. Ezt követően Kántor Lajos könyveiből emlékkiállítást szervezünk, ezt követően levetítünk egy Kántor Lajos-emlékfilmet. Házigazda: Buchwald Péter. Helyszín: KT székhely, Főtér 22. Szám.
2017. október 26, csütörtök, 18 óra. KÉT ÉLETÜNK KÖZT címmel beszélgető estet szervezünk Balla Zsófia Babérkoszorú-díjas költővel, íróval, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia és a Digitális Irodalmi Akadémia tagjával beszélget Demény Péter író, a Látó szépirodalmi folyóirat szerkesztője. A beszélgetés során a költőnő saját verseiből olvas fel. Helyszín: KT székhely, Főtér 22.szám. Házigazda: Katona Zs. József.
2017. október 31, kedd, 18 óra:Erdélyi magyar sportlegendák. Meghívottak: Bogdán László, Gebefügi András, Szarukán Emília, Szarukán László,ifj. Szarukán László. Házigazda: Buchwald Péter. Helyszín: KT székhely, Főtér 22. Szám.
Minden érdeklődőt szeretettel várunak!
Szervező intézmény: Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Szeben Megyei Szervezete
Október 14-én, szombaton veszi kezdetét a 2017-es, Szeben Megyei Magyar Napok programsorozata. A három hetet felölelő és számos színes programmal körülfont rendezvény, ez alkalommal négy helyszínen várja majd a régió lakóit.
Erzsébetvároson és Nagyszebenben a Medgyesi Gyöngyvirág Néptánccsoport - A táncoló topánka című előadását tekintheti meg a közönség, de Somogyomban is a hagyományőrzés kap majd főszerepet.
Medgyesen a Városi Múzeumba nyíló,,Medgyes és környéke” című szociofotó kiállítással startol az idei program.
Október 20-án, péntek délelőtt, a nagyváradi Szigligeti Színház Lilliput társulata a Traube teremben adja elő Moha és Páfrány című bábjátékát, amely kifejezetten az óvódás és kisiskolás gyereket számára szól. Este hét órától a Szigligeti társulat várja a nézőtérbe a közönséget, az Arany János születésének kétszázadik évfordulója alkalmából összeállított, prózai és dalos előadására, a Honann és hovára, amely egyik legnagyobb magyar költőnk, hullócsillagfutás szerű életébe nyújt betekintést, azt az illúziót hagyva maga után, hogy Arany még ma is velünk él.
Október 21-én, szombaton reggel 10:00 órától, egy rövid kirándulásra hívunk minden kalandvágyót, a Medgyestől alig pár kilométerre lévő Darlacon és Ecelen található középkori templomokba, az ott lévő festett örökségünk, a még fennmaradt Szent László freskók megtekintésére.
Mindazok, akik inkább egy kis sportolással töltenék el a délelőttöt, Ping-pong vetélkedőn vehetnek részt, a Romgaz asztalitenisz termében 11:00 órai kezdettel.
A szombati nap kosaras szüreti bállal zárul, az Automechanica rendezvénytermében. A bált a Medgyesi Gyöngyvirág Néptánccsoport csőszei nyitják meg, az egész este tartó jó hangulatról pedig Dj Pici és a Szászcsávási cigányzenekar gondoskodik majd.
Október 22-én, vasárnap 10:00 órától, ünnepi Istentiszteletre és az 56’-os forradalomban elhunytak emlékére tartandó, megemlékező koszorúzásra várjuk a medgyesi lakosokat.
A Szeben Megyei Magyar Napok programsorozata városunkban, Földes László Hobo egyéni előadásával zárul, vasárnap este 18:00 órától, a Shuller Ház rendezvénytermében.
Rendezvénysorozatunk összeállításával kulturális örökségünk és őseinktől ránk maradt hagyományaink megőrzésének fontosságát kívánjuk hangsúlyozni, ezúton is meghívva minden kedves olvasót, a XIX. Szeben Megyei Magyar Napokra.
Szervező intézmény: Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont
Hargita, Kovászna és Maros megyékben idén október 13. és 22. között zajlik a VIII. Székelyföld Napok rendezvénysorozat. Hargita Megye Tanácsa Székelyudvarhelyen székelő kulturális alintézménye, a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont számos működési területéhez tartozó rendezvényt szervez ebben az évben is. Kötetbemutatók, dokumentumfilmbemutatók, kiállításmegnyitók, koncertek és vidéki bábelőadások teszik tartalmassá az október közepén megvalósuló rendezvénysorozatot.
Kiállítások, könyvbemutatók, előadások és koncertek elnevezésű intézményi program célja Hargita megye régió kulturális kínálatának gazdagítása. Az év folyamán sor kerül új kiadványaink bemutatójára különböző településeken, koncertek, amatőr színházi előadások turnéjára, valamint vidéki bábelőadás-turnéra Hargita megyében.
A Szent László Emlékév alkalmából régi zene koncertekkel, középkori harci és viselet bemutatókkal, valamint rendhagyó történelemórákkal gazdagítjuk programkínálatunkat.
Közösségfejlesztő kulturális eseményeink célközönsége főként Hargita megye lakossága, a hagyományok, népismereti és egyéb kulturális események iránt elkötelezett érdeklődő fiatalok és középkorúak, idősebbek egyaránt.
Részletes programismertető:
Október 13., csütörtök 17 óra
Másfél évtized képesszenciája – retrospektív fényképkiállítás az Orbán Balázs nyomdokán elnevezésű dokumentációs fotótáborok legemlékezetesebb képlenyomataiból. A kiállítást megnyitja: Róth András Lajos, a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum őre.
Időpont: 2017. október 13., péntek, 18 óra
Helyszín: Maros Megyei Múzeum várbeli kiállítóterme
Mátyás király lopni megy – Demeter Ferenc bábelőadása Vadas László rendezésében
Október 16., hétfő: 10 óra: alsósófalvi kultúrotthon
12 óra: korondi kultúrotthon
Október 17., kedd: 10 óra: Gyimesfelsőloki kultúrotthon
12 óra: Gyimesközéploki kultúrotthon
Október 18., szerda: 10 óra: Vágási Márton Áron Általános Iskola
12 óra: székelyudvarhelyi Orbán Alapítvány, Bice–Bóca ház
15 óra: Gyergyószentmiklósi Szent Anna Gyermekotthon
Október 19., csütörtök: 10 óra: felsőboldogfalvi kultúrotthon
Riverenza – régizene koncert a Szent László emlékév tiszteletére
Október 15., vasárnap, 12 óra: Csíkszentmihály, római katolikus vártemplom
Október 21., szombat, 18 óra: Barót, református templom
Kacsó András emlékelőadás, valamint Simó Ibolya: Kicsi nagykövetek – dokumentumfilmek a székelyudvarhelyi nyugdíjasok klubjánál
Október 16., hétfő, 12 óra
A Szent László legenda, mint kulturális örökségünk – gyermekrajz-kiállításmegnyitó és díjazás
Október 18., szerda, 17 óra, Székelyudvarhely, a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont kiállítótermében
Könyvbemutató az intézmény 2016-os kiadványaiból és dokumentumfilmvetítés – Fábián Kornélia: Tájak, beszélő házak – Hargita megye tájházai
Október 19., csütörtök, 17 óra, Kányád, művelődési ház, konferenciaterem
Kovács Piroska: Orcád verítékével..., c. könyv bemutatója és Bocskor-Salló Lilla: Orcád verítékével… c. dokumentumfilm vetítése
Október 20., péntek, 18 óra, Máréfalva, művelődési ház
Tánc, dal és fotó
A Vajdaszentiványi Takács Mihály Hagyományőrző Néptánccsoport magyar, román, szász és cigány táncokból álló előadása
Budai Antal István fotókiállítása
Közreműködik: Bondor Renáta előadó
Október 21., szombat, 18 óra, Kisgalambfalva, művelődési ház
Szervező intézmény: Donát160 Egyesület
Meghívó a Kolozsvári Rádió kórushangversenyére.
Szervező intézmény: Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány
Az EMIA megalakulásától (1995) egyéb programjai mellett feladatának tekintette, hogy felhívja a figyelmet az erdélyi magyar írókra, közelebb hozza az irodalmat az olvasókhoz, teszi ezt huszonharmadik éve töretlen sikerrel.
Évente díjakban részesítette a jelentős életművel rendelkező alkotókat (EMIA-nagydíj), díjazta azokat, akik sokat tettek az erdélyi magyar irodalom népszerűsítéséért a határainkon túl is (Hídverő-díj), Életmű díjban részesítette, akik kiemelkedően hozzájárultak az erdélyi magyar irodalom gazdagításához, valamint Debüt-díjban, akik az adott évben a legkiemelkedőbb kötetekkel jelentkeztek.
A rendezvényen százas nagyságrendű nézőszám szokott részt venni, de további jelentős számú célcsoporthoz jutunk el a médián keresztül.
Az idei díjkiosztó ünnepségér október 7-én, 18 órakor kerül sor a Székelyudvarhelyi Művelődési Házban.
Az ünnepség műsora:
Szervező intézmény: Filmtett Egyesület
2017 októberében szervezzük meg a Filmtettfeszt – Erdélyi Magyar Filmszemle tizenhetedik kiadását. A fesztivál Erdély legjelentősebb magyar filmes rendezvénye, 2016-ban tizenkét városban több, mint 7.500 személy tekinthette meg az elmúlt év díjazott magyar játékfilmjeit, dokumentum- és rövidfilmjeit. A 2017-es programban is tizenkettőnél több nagyjátékfilm, összességében hetvennél több magyar filmes alkotás szerepel illetve egy versenyszekció fiatal erdélyi magyar filmesek számára. Az érdeklődők a vetítések mellett mesterkurzusokon, könyvbemutatókon, kiállításokon vehetnek részt, és további érdekes programokba kapcsolódhatnak be. A vetítésekre a belépés az előző évekhez hasonlóan ingyenes, a fesztivált idén is tizenkét erdélyi városban tervezzük megszervezni.
Bővebben: http://www.filmtettfeszt.ro
400489 - Kolozsvár, Majális (Republicii) u. 60. szám
Mobil: 0723-250324
Tel./Fax: 0264-594570