Szervező intézmény: Kolozsvár Társaság
A Kolozsvár Társaság felvállalta az erdélyi magyar kultúra főként közelmúltbeli jeles képviselőinek bemutatását.
A Társaságnak célja nem csupán az irodalom és képzőművészet, de a tudomány és technika, illetve művelődésszervezés terén is megismertetni a magyar, főként erdélyi hagyományokat, tapasztalatot.
Programunk témáinál, illetve a városhoz kötöttségénél fogva, főként a város irodalmi, művészeti és kultúrtörténeti értékeit népszerűsíti.
Számítunk rá, hogy a programok változatossága, a kiállítások látványossága és a városismertető séták, valamint a fiatalokat is megcélzó képzőművészeti programok az egyetemi és iskolai diákságot is bevonja, fejleszti a városban megforduló fiatalság érdeklődését az erdélyi magyar kultúra iránt.
Szervező intézmény: Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont
Hargita Megye Tanácsa, a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont és a Siklódi Tarisznyások Színjátszó Csoportja közös szervezésében idén is megtartjuk Az ekhós szekér nyomában elnevezésű amatőr színjátszó találkozót, amelynek időpontja november 18., szombat, 10–17 óra. Helyszíne a siklódi művelődési otthon.
A 19-ik alkalommal megrendezett találkozón 16 Hargita megyei színjátszó csoport lép fel. Számukra a rendezvény komoly tapasztalatcserét jelent, a résztvevők új ötletekkel gazdagodnak, és együttműködések kezdődnek, barátságok születnek.
Az ekhós szekér nyomában a felnőtt műkedvelő színjátszók legismertebb rendezvénye a megyében.
Részletes program:
9.00 - 10.00 óra: Érkezés, vendégfogadás
10.00-10.30 óra: Ünnepélyes megnyitó
Szőcs László polgármester úr köszöntő beszéde
Rabb Vilmos siklódi református lelkész beszéde
Köszöntő Hargita Megye Tanácsa részéről
Lőrincz Ildikó köszöntője a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont részéről
10.30-10.50 óra: Agyagfalvi Társulat, Nádassy László-Rejtő Jenő: A tehén
10.50-11.00 óra: Kecseti Amatőr Szinjátszó Csoport, Csiszár Antal: A zsák
11.00-11.30 óra: Kisgalambfalvi Régi Motorosok, Karinthy Frigyes: A bűvös szék
11.30-11.50 óra: Nénémasszonyék Amatőr Színjátszó Csoport, Móricz Zsigmond: Dinnyék
11.50-12.10 óra: Nagygalambfalvi Amatőr Színjátszó Csoport, Fiú vagy lány
12.10-12.30 óra: Parajdi Fiatalok, Iskolai jelenet
12.30-13.00 óra: Szünet
13.00-13.30 óra: Rugonfalvi Vadrózsák, Keller Dezső: Meg ne írja, szerkesztő úr!
13.30-13.50 óra: Csikvacsárcsi Amatőr Színjátszó Csoport, Móricz Zsigmond: Az ördög
13.50-14.10 óra: Gagyi Színjátszó Társulat, Rejtő Jenő: A háremőr
14.10-14.20 óra: Székelyudvarhelyi Nyugdíjas Önsegélyző Pénztár, Ismerkedés
14.20-14.30 óra: Bencédi Felnőtt Színjátszók, A buszmegállóban
14.30-14.55 óra: Székelykeresztúr Gyöngye Unitárius Színjátszó Társulat, Nóti Károly: Majd a Jegenye, Trunkó Barnabás: A gyógyszertárban
14.55-15.10 óra: Zetelaki ZetEmberkék, Markos-Nádas: Apa fia
15.10-15.20 óra: Parajdi Fiatalok, Orvosi rendelőbe
15.20-15.30 óra: Siménfalvi Színjátszók, A háromhanguak
15.30-15.50 óra: Szentegyházi Vigyorgók Színtársulat, Hófehérke és a hét Tőrpe
15.50-16.00 óra: Lövétei Színjátszó Társulat, Rejtő Jenő: Rézrúd
16.00-16.10 óra: Székelyudvarhelyi Nyugdíjas Önsegélyző Pénztár, Záró tánc
16.10-16.30 óra: Emléklapok, ajándékok kiosztása, házigazdák köszönet mondása
16.30-17.30 óra: Ünnepi ebéd
17.30 -18.30 óra: Társulatok tapasztaltcseréje
18.30 – 22.00 óra: Táncos mulatság
Szervező intézmény: Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (Partiumi Alelnökség)
A XXVIII. alkalommal sorra kerülő „ÉRMINDSZENTI ZARÁNDOKLAT” nevet viselőnovemberi Kárpát-medencei Ady-megemlékezés az idén háromnapos rendezvény lesz.
November 16-án, csütörtökön Szatmárnémetiben a déli órákban Ady jeles román fordítójának, Gabriel Georgescunak állítunk emléktáblát, este pedig Havas Judit előadóművész Ady-műsorát tekintheti meg az érdeklődő közönség. November 17.én ,pénteken, ugyancsak Szatmárnémetiben a Mindszent nevet elő-vagy utótagként viselő települések találkozójára, valamint Ady-kutatók tanácskozására kerül sor, míg november 18-án, szombaton a költő szülőfalujában ökumenikus istentisztelettel és az emlékmúzeum udvarán rendezett műsorral tisztelgünk a magyar- és világirodalom legnagyobb érmelléki szülötte emléke előtt.
A háromnapos megemlékezés november 18-án, szombaton délután Nagykárolyban Bíró Lajos mátészalkai szobrászművész Ady Endréről és Bölöniné Marchis Otiliáról (Itókáról) készült szobrának leleplezésével ér véget.
Ez úton is szeretettel hívják és várják a szervezők a mindenki számára nyitott rendezvények színhelyeire az érdeklődőket !
Az idei Ady-megemlékezés meghívója és részletes programja alább olvasható:
Szatmárnémeti
12: 00 órától
Táblaavatás
Ady román fordítója: Gabriel Georgescu emlékére
(Gabriel Georgescu /volt Vajay – I.C.Duca/ utca 33 szám)
Ünnepi beszédet mond:
Kereskényi Gábor, Szatmárnémeti polgármestere
Felician Pop, a Szatmár Megyei Múzeum főigazgatója
Muzsnay Árpád, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület főtanácsosa
Szavalnak:
Bogdan Botiș, Andreea Stan, Vivien Szeremi, Kegyes Dávid, Kovács Viktória, a Mihai Eminescu Nemzeti Kollégium és a Kölcsey Ferenc Főgimnázium diákjai
Ebédszünet
19: 00 órától
Ady-est a Szatmárnémeti Római Katolikus Püspöki Palota Dísztermében
( 1 Decembrie 1918 /volt Széchenyi/ utca 2 szám)
Köszönti a jelenlevőket:
Muzsnay Árpád. az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület főtanácsosa
Schönberger Jenő római katolikus megyéspüspök
Ünnepi beszédet mond:
Szili Katalin, miniszterelnöki megbízott (Budapest)
Intés az őrzőkhöz
Összeállítás Ady Endre verseiből
Előadja: Havas Judit előadóművész (Budapest)
Közreműködik: Cserey Csaba ütőhangszeres (Szatmárnémeti)
2017. november 17-én, pénteken
Szatmárnémeti
10:00 - 14:00 óra között
A Mindszent nevet elő-, vagy utótagként viselő Kárpát-medencei települések találkozója
a Megyei Múzeum II. emeleti dísztermében
(Vasile Lucaciu sétány 21)
A találkozó díszvendége:
Szili Katalin, jogász, a Magyar Országgyűlés volt elnöke
Pataki Csaba, mérnök, a Szatmár Megyei Tanács elnöke
Köszöntőt mond:
Marius Andrei Roca, Érkávás község polgármestere
Bagitáné Szécsényi Mária, Mindszent alpolgármestere, a Mindszenti Napokért Egyesület elnöke
Kocsorva Amália, Királydaróc alpolgármestere
Küldöttek bemutatkozása és kötetlen beszélgetése testvértelelpülési kapcsolatok elmélyítésérőlű
Ebédszünet
16: 00 órától
Az örök Ady
irodalmi tanácskozás a Megyei Múzeum II.emeleti dísztermében (Vasile Lucaciu sétány 21)
Köszöntőt mond:
Muzsnay Árpád. az Ady-megemlékezés főszervezője
Tanácskozásvezető:
Pomogáts Béla, irodalomtörténész (Budapest)
Előadások:
Kozma Dezső, irodalomtörténész (Kolozsvár):
Fordulat az erdélyi Ady-viták történetében
Makkai Sándor Ady-könyve
Karádi Zsolt, irodalomtörténész (Nyíregyháza):
Görömbei András Ady-élménye
Egyed Emese, költő, irodalomtörténész (Kolozsvár):
A Gare de l’Esten – új értelmezés
Pop Felician, költő, műfordító (Szatmárnémeti):
Forţa toposului la Ady: De la Eriu la Ocean
A toposz ereje Adynál: Az Értől az Óceánig
Kávészünet
18:00 órától
A tanácskozás folytatása
Tanácskozásvezető:
Egyed Emese, költő, irodalomtörténész (Kolozsvár)
Előadások:
Pomogáts Béla, irodalomtörténész (Budapest):
Ady és Erdély
Balázs Imre József, költő. irodalomtörténész (Kolozsvár):
Az Ady-féle költőszerep a kortárs kultúrában
Kereskényi Sándor, irodalomtörténész (Szatmárnémeti):
Ady Endre identitásdiskurzusa
Hegyi Katalin, főmuzeológus (Budapest):
Ady Endre örökségét ápoló emléklakások és szobák
Erdélyben és Magyarországon
Tanácskozást-záró kerekasztal-beszélgetés
Vezeti: Egyed Emese, költő, irodalomtörténész (Kolozsvár)
19:45 órától
Az Összetartozunk Együttes bemutatkozása
Tagjai:
Sándor Arijen, Szabó Magda,Tóth Ugyonka Frigyes (Tornyos - Délvidék),
Szakál Judit (Hódmezővásárhely - Magyarország)
A délelőtti és délutáni programok nyitányaként
Ady-verseket szaval: Havas Judit előadóművész
2017. november 18-án, szombaton
10:00 – 10:45 óra között
Ökumenikus istentisztelet a református templomban
Üdvözlő beszédet mond:
Gál Sándor lelkipásztor
Igét hirdet:
Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke (Nagyvárad)
Gyerő Dávid. a Magyar Unitárius Egyház főjegyzője (Kolozs)
Emléktáblaavatás
Beszédet mond: Bagitáné Szécsényi Mária, a Mindszenti Napokért Egyesület elnöke
11:00 órától
Ünnepi megemlékezés és koszorúzás a költő szülőháza udvarán
Köszöntőt mond:
Marius Andrei Roca, Érkávás község polgármestere
Pataki Csaba, a Szatmár Megyei tanács elnöke
Mile Lajos, Magyarország kolozsvári főkonzulja
Ünnepi beszédet tart:
Kelemen Hunor, költő, az RMDSZ szövetségi elnöke
Lezsák Sándor, költő, a Magyar Országgyűlés alelnöke
„Mindszentiek” üdvözlete:
Fukszberger Imre Csehimindszent polgármestere
Szavalnak: Nagy Henrietta, Salcudean Levente, Bihari Renáta csíkmindszenti, nagykárolyi és tasnádi versmondók
Fellépnek:
Havas Judit előadóművész (Budapest)
A délvidéki Összetartozunk Együttes Tagjai: Sándor Arijen, Szabó Magda, Tóth Ugyonka Frigyes (Tornyos - Délvidék),
Szakál Judit (Hódmezővásárhely - Magyarország)
Díszőrséget állnak: a szatmárnémeti és szilágysomlyói cserkészcsapatok tagjai
A koszorúzást levezeti: Bendel József mérnök
2017. november 18-án, szombaton
15:00 órától
Szoboravatás
Bíró Lajos : Ady Endre és Marchiş Otilia (Itóka) a Károlyiak kastélya főbejáratával és az Oţelul üzlettel szemben
Köszöntőt mond:
Kovács Jenő, Nagykároly polgármestere
Ünnepi beszédet tart:
Szili Katalin, miniszterelnöki megbízott, a Magyar Országgyűlés volt elnöke
Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke
Virgil Bercea, görögkatolikus püspök (Nagyvárad)
Turos Lóránd, az RMDSZ Szatmár megyei szenátora
Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke
Fellépnek:
Havas Judit előadóművész (Budapest)
A délvidéki Összetartozunk Együttes
Tagjai: Sándor Arijen, Szabó Magda, Tóth Ugyonka Frigyes (Tornyos - Délvidék),
Szakál Judit (Hódmezővásárhely - Magyarország)
Szaval: Bartha Máté nagykárolyi versmondó
Díszőrséget állnak: a nagykárolyi cserkészcsapat tagjai
A koszorúzást levezeti: Bogdan Georgescu közgazdászű
Szervező intézmény: Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet
Tisztelettel meghívjuk a Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet által megszervezésre kerülő Interaktív Szakkollégiumi Délutánok rendezvénysorozat negyedik eseményére, amelyre 2017. november 16-án, d.u. 18:00-tól kerül sor, a K+ Közösségi térben.
Az eseményen a Kémia Szakkollégium tagjai kísérletet tesznek arra, hogy összefoglalóan bemutassák a gyógyszeripart, különös tekintettel a gyógyszerfejlesztésre, a félresikerült gyógyszerek kémiájára. Az előadás a gyógyszerfejlesztés történetén keresztül próbálja bemutatni, hogy mit is rejt egy tabletta.
Betekintést nyerhetünk a szakkollégium életébe is, melynek céljai közé tartozik a kémia új kutatási területeinek bemutatása szakmai előadások formájában, szakmai gyakorlatok szervezése kémiai üzemek, egészségügyi egységek laboratóriumaiban, az elhelyezkedési, pályaválasztási lehetőségek feltérképezése a végzős hallgatók számára.
Az előadás mindenki számára nyitott, a részvételt jelezni kell itt (érdekel/részt veszek az eseményen).
Az bemutatót tartják: Gál Krisztián, Mátyás Eszter, Sisa Richárd, Szabó Yvette, Székely Rita és Tiponut Norbert, a BBTE Kémia és Vegyészmérnöki Kar hallgatói
A szakkollégiumot vezeti: dr. Gál Emese, a BBTE Kémia és Vegyészmérnöki Kar oktatója
Bővebb információért keresse fel az esemény Facebook-oldalát: https://goo.gl/qs39hz.
Szervező intézmény: Romániai Magyar Könyves Céh
Ismét november, újra könyvvásár, mint 1995 óta minden évben. A huszonkettedik.
Huszonkettő. Mit rejt ez a szám, ez a két kettes egymás után, egymásba fonódva? És mit hordoz? Örömöt és elégtételt, amire minden alkalmi baljós jel ellenére számítunk? Vagy a Heller-i csapdát? Tájékozódásképpen olvashatunk róla az ezoterikus szemlélet irodalmában, és kedvünkre hihetünk annak, amit ott megtudhatunk róla. Hiszen a kettes szám minden esetben a kettősséggel hozható össze: férfi – nő; világos – sötét; kicsi – nagy, fiatal – idős; de ugyanakkor a bölcsesség száma, a Jin és Jang kettőssége és – hogy a mi külön világunkra is utaljunk – az ember meg a könyv kettőssége. A 22-es számot sok helyütt mesterszámnak is tartják, mondván, hogy aki megvalósítja az általa megszabott feladatot, az tényleg mester lesz, a saját életének mestere.
Mi, a könyves szakma Céhbe tömörült művelői, a könyvek szeretetében elkötelezettek, akik napról napra állandó kétségektől gyötrődünk, hogy vajon kell-e még a könyv, vagy leáldozik a csillaga, még nem tartjuk mestereknek magunkat. De a tény, hogy ezt a vásárt évről évre megrendezzük, bizonyítja, hogy ma még a könyvszeretők visszaigazolt igényéből döngölt, stabil talajt találunk a lábunk alatt ahhoz, hogy több-kevesebb magabiztossággal éljük a könyvhöz kötött életünket, hogy a legnagyobb alázattal viseltessünk mindenki iránt, akinek a könyv még fontos. Mert tudjuk, nem véletlenül kaptuk, választottuk ezt a feladatot, hanem azért, hogy legjobb tudásunk szerint végrehajtsuk. Számunkra a könyvek által ez a 22-es szám (is) egy sorsutat hordoz. Mert meggyőződésünk, hogy a könyv a kétségeken át elvezet a bölcsességbe, abba az állapotba, amikor megérted, kedves sorstársam, hogy a világban egyaránt vannak jó és rossz dolgok, és felfedezed, hogy ennek ismeretében te vagy az, aki a jó és rossz között dönthetsz.
Számomra ezért lett az olvasás öröm, elégtétel, ezért áll távol tőlem, a könyvet tekintve, bármely csapdaérzet. És ezért is merem kimondani, minden következményt vállalva, hogy a bölcsessége kiteljesedéséért mindenkinek olvasnia kell.
Olvassatok hát, sorsosaim... mert olvasni jó!
Bővebb információért látogasson el a rendezvény honlapjára http://bit.ly/2zJfJhr vagy facebook oldalára http://bit.ly/2yKMACr
Szervező intézmény: Romániai Magyar Demokrata Szövetség és a Communitas Alapítvány
November 13-án, hétfőn 18 órától Kolozsváron, a Bánffy-palota (Művészeti Múzeum, Főtér 30. szám) Tonitza termében ünnepeljük a Magyar Nyelv Napját, amely alkalomból az Erdélyi Magyar Írók Ligáját díjazza a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és a Communitas Alapítvány. A gálán felszólal Kelemen Hunor szövetségi elnök, Markó Béla költő, a Kós Károly Akadémia Alapítvány elnöke és Takács Csaba, a Communitas Alapítvány elnöke. Műveiből felolvas Karácsonyi Zsolt, Király László, Király Zoltán, Márton Evelin, moderál László Noémi. Részletek hangzanak el Laczkó Vass Róbert színművész és Nagy Gergő zongoraművész A legjobb ember – zenés Ady-fantázia című előadóestjéből.
Szervező intézmény: Bartók Béla Hagyományörző Kulturális Egyesület Szatmárnémeti
A program lényegét szebben nem fogalmazhatnánk meg, mint ahogyan Kodály Zoltán tette „A zene az élet olyan szükséglete, mint a levegő. Hogy levegő nélkül nincs élet, sokan csak akkor veszik észre, ha nagyon hiányzik”.
A rendezvény létrehívó alapgondolata is ez volt „Legyen a zene mindenkié”., legyen versenyző, zsűritag, hallgató vagy szervező.
25 évvel ezelőtt is a magyar népdal és a népdaléneklés népszerűsítése, fiatal népdalénekesek felfedezése volt a cél.
Hagyomány teremtőnek és ápolónak szántuk a rendezvényt.
Erdélyben ez a legnagyobb múltra és sikerekre visszatekintő rendezvény. Számos, ezen a versenyen akkor még amatőr népdalénekesként fellépő napjainkban népdal énekest és népzenészt adtunk a világnak.
A 2017-es rendezvény immár a 25. lesz, ezért szeretnénk méltóan megünnepelni.
Szervező intézmény: Hajdina Kultúrális Egyesület
Ünnepelni legméltóbb közösségben. Egy olyan napon, amikor mind érintettek vagyunk. Nov. 9-én 18 éves a HAJDINA NAGYKORÚ. Megannyi tevékenysége igazolja. Tavaly a XIV. találkozón Flender Gyöngyi konzul javasolta, hogy 2017-ben is a Magyar Szórvány Napja égisze alatt rendezzük meg a XV-ket. Jubileumi! A Főkonzul Úr védnöke. Vendégeink a vajdasági, - magyarországi bukovinai székelyek, erdélyi magyarok, románok, cigányok. Valamennyien mind szórványból. Városunk s környéke etnikai arculata vegyes. Évente találkozik a kultúra: kézművesség, zene, ének, tánc, táncház lélekemelő, barátságformáló, kapcsolatteremtő, - ápoló és örömöt adó varázsa. A hagyomány, család tisztelet a szülőnek, öregeknek, hazának, a közösségnek nyitottság, mosoly, identitás, erő, sok ének őseinktől. Egészséges Világkép.
Szervező intézmény: Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont
Tizenegyedik éve, hogy a megyénkbeli tájházvezetők, néprajzi gyűjtemények kezelői számára szervez szakmai találkozót a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont Hargita Megye Tanácsával. November 10-én, pénteken a Tájházak és néprajzi gyűjtemények szerepe Hargita megyében elnevezésű szakmai tanulmányúton a menasági gyűjteményt látogatják meg a szakemberek, Károly Veronika, a tájház gondnokának kalauzolásával. A nap során megtekintik a menasági, nemrég felújított római katolikus templomot is (az építészeti műemléket bemutatja Károly Veronika). A rendezvény szervezői: a Hargita Megye Tanácsa által fenntartott Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont, partner a menasági Repülj Madár Egyesület és Csíkszentgyörgy község Polgármesteri Hivatala, támogató a Communitas Alapítvány. Ez alkalommal megtekintik Fábián Kornélia Hargita megye tájházai (2) című dokumentumfilmjét, mely gyergyóremetei, kápolnásfalusi, csíkszentdomokosi, gyimesfelsőloki és menasági tájházakat, néprajzi gyűjteményeket mutatja be.
Az útvonal: 9.00: Indulás Székelyudvarhelyről, a Forrásközpont (1918. december 1 utca 9. sz., Merkúr üzlet alsó parkolója) közeléből Csíkszeredán át Menaságra autóbusszal az Udvarhely környéki résztvevőknek, illetve Gyergyóremete központjából a Gyergyó és Csíkszereda környékbelieknek (csíkszeredai megálló a Sapientia EMTE épülete melletti parkolóhelyen); 10.30: A résztvevők köszöntése a menasági tájházban, a gyűjteményt bemutatja: Károly Veronika. 13.30: a menasági római katolikus templom megtekintése; 14.30: a tájházakról szóló dokumentumfilm bemutatása a művelődési házban; 16.00: Összegzés, közös ebéd, majd hazaindulás.
A gyűjtemények látogatása a szakmai találkozó alkalmával minden érdeklődő számára ingyenes. Előzetes bejelentkezés a 0745-381420-as telefonon meg a zongota@freemail.hu postafiókon 2017. november 6-ig, hétfőig.
Szervező intézmény: Apáczai Csere János Közművelődési Egyesület
Az ACSJ Közművelődési Egyesület évi rendszerességgel szervezi a Bartalis János költő nevével fémjelzett vers és énekmondó vetélkedőt. A verseny az utóbbi években, országos viszonylatban is, a magyar közösség jelentős kulturális eseményévé nőtte ki magát.
A versenyen elsősorban hazai, de egész Kárpát-medence magyar nyelvterületéről oktatási intézmények, civil szervezetek képviseltetik magukat. A versenycélja: a magyar szabad vers úttörőjének, Bartalis János költőnek, népszerűsítése és életművének újraértékelése mellett, az anyanyelv ápolása, előadó-művészet éltetése és fejlesztése valamint pódium biztosítása a megmérettetésre.
A versenyt két kategóriában hirdetik: versmondó és énekelt vers kategória. A versenyen részt vehet minden, 16 életévét betöltött, nem hivatásos versmondó és énekes.
Program:
November 9. csütörtök
15.00 órától a versenyzők, meghívottak fogadása,
November 10. péntek
10.00 Versenymegnyitó, verseny,
18.00 Vetró András szobrászművész (Kézdivásárhely) kiállításának megnyitója. A kiállítást Banner Zoltán művészettörténész méltatja.
19.00 Szabó Előd és a Titan együttes - Akusztikus koncert,
November 11. szombat
9.30 - 11.00 A verseny kiértékelése,
11.00 Középkori Brassó - városnézés,
16.00 Gálaműsor:
November 12. vasárnap
12.00 Versenyzáró református istentisztelet (fakultatív program)
Szervező intézmény: Kolozsvár Társaság
A Kolozsvár Társaság felvállalta az erdélyi magyar kultúra főként közelmúltbeli jeles képviselőinek bemutatását.
A Társaságnak célja nem csupán az irodalom és képzőművészet, de a tudomány és technika, illetve művelődésszervezés terén is megismertetni a magyar, főként erdélyi hagyományokat, tapasztalatot.
Programunk témáinál, illetve a városhoz kötöttségénél fogva, főként a város irodalmi, művészeti és kultúrtörténeti értékeit népszerűsíti.
Számítunk rá, hogy a programok változatossága, a kiállítások látványossága és a városismertető séták, valamint a fiatalokat is megcélzó képzőművészeti programok az egyetemi és iskolai diákságot is bevonja, fejleszti a városban megforduló fiatalság érdeklődését az erdélyi magyar kultúra iránt.
Szervező intézmény: Korunk Baráti Társaság
Szeretettel meghívjuk a Korunk Akadémia novemberi előadására, amelynek címe:
A népek tavasza és 1848–49 Magyarországa.
Meghívott előadó: Hermann Róbert történész, az MTA doktora, egyetemi tanár, Budapest. Az előadásra 2017. november 6-án, hétfőn 17 órától kerül sor az Erdélyi Múzeum-Egyesület előadótermében. (Jókai/Napoca u. 2. sz.)
A rendezvény házigazdája Kovács Kiss Gyöngy főszerkesztő, Korunk.
Szervező intézmény: HÍD - Szebeni Magyarok Egyesülete
2017. november 5. és 12. között megrendezésre kerül Nagyszebenben a tizenkettedik Ars HUNGARICA kulturális fesztivál, amelynek célja kulturális élményt kínálni a látogatóknak, a helyi közösségnek és hangsúlyozni a magyar jelenlétet a Kárpát-medence határán. Nem titkolt cél, hogy a más nemzetiségű személyeknek magyar kulturális bemutatkozási platform a nagyszebeni Ars HUNGARICA fesztivál és teljes nyitottsággal közelíti meg az etnikailag vegyes családokat.
November 5., vasárnap
17:00 Hivatalos Megnyitó / Tükörterem
17:15 Könyvbemutató – Borsos Miklós: Hermannstadt – meine Liebe / Sibiu, dragostea mea / Tükörterem
18:00 Filmvetítés – Borsos Miklós: Szülőföldjeim / Tükörterem
18:30 Kiállítás megnyitó – Ivácson Rebekka: TeaTime / Tükörterem
18:40 Kóstoló – Teakultúra a világban / Tükörterem
19:00 Kamarakoncert: Intermezzo Qvartett / Tükörterem
21:00 Koncert – Peet Project: The Bad Boys of Budapest / Atrium Kávézó ( *Belépő 15 lej vagy Fesztiváljegy. Helyeket a következő telefonszámon szükséges lefoglalni: 0723.287486)
November 6., hétfő
14:00 Interaktív fórumszínház – Osonó Színházműhely: Piknik egy japán szőnyegen / Művészeti Líceum
17:00 Koncert – Liszt Ferenc ZeneAkadémia: Kodály Zoltán Est / Thalia kisterem
19:00 Koncert – PALYA BEA és Zenekara / Gong Színház (* Belépő+hely Fesztiváljeggyel. A bejáratnál belépő: 15 lej, illetve 10 lej nyugdíjasoknak és egyetemistáknak)
November 7., kedd
10:00 Gyermekkoncert – PALYA BEA: Altatok / Gong Színház
19:00 Koncert – Mácsafej Zenekar: A dolgokról egy földi szellemnek / Gong Színház
21:00 Koncert – No Sugar (megnyitó: Natalia Elena Moise)/ Music Pub (* Belépő 10 lej vagy Fesztiváljegy. Helyeket a következő telefonszámon szükséges lefoglalni: 0752.195942)
November 8., szerda
10:00 Filmvetítés – Simó Ibolya: Tomi, Ervin és az iskola / Habitus Könyvesbolt
12:00 Interaktív gyermekelőadás – Blénessy Enikő: Flóra kerti meséi / Habitus Könyvesbolt
17:00 Filmvetítés – Arany János: Szent László legenda / Habitus Könyvesbolt
17.30 Előadás – Marosán Csaba: Bomlott cimbalom – Arany János ismeretlen arca / Habitus Könyvesbolt
18.30 Könyvbemutató – Banner Zoltán: Képírás-képolvasás / Habitus Könyvesbolt
21:00 Koncert – Szabó Előd és a Titan / Music Pub (* Belépő 10 lej vagy Fesztiváljegy. Helyeket a következő telefonszámon szükséges lefoglalni: 0752.195942)
November 9., csütörtök
10:00 Interaktív gyermekelőadás – Blénessy Enikő: Flóra kerti meséi / 17. Óvoda magyar csoport terme
16:00 Kiállítás megnyitó – Magyar Fotóművészek Világszövetsége / Polgármesteri Hivatal belső udvara
17:00 Könyvbemutató – Újszászi Ilona: Hogyan lettek ők amerikai magyarok? / Habitus Könyvesbolt
19:00 Színház – Udvari KamaraSzínház: Halottak napjától Virágvasárnapig / Gong Színház (* Belépő+hely Fesztiváljeggyel. A bejáratnál belépő: 15 lej, illetve 10 lej nyugdíjasoknak és egyetemistáknak)
21:00 Koncert – Koszika & The HotShots / Music Pub (* Belépő 10 lej vagy Fesztiváljegy. Helyeket a következő telefonszámon szükséges lefoglalni: 0752.195942)
November 10., péntek
10:00 Bábszínház – Kolozsvári Bábjátszótér: Mátyás király lopni megy / Thalia kisterme
16:00 Szakmai Fórum megnyitó – A magyar (tömeg)rendezvények üzenete / Astra Multikulturális Pavilon
17:00 Könyvbemutató – Szász Hargita: 365 / Habitus Könyvesbolt
19:00 Verses-zenés előadás – Gyulay Zsuzsanna & Strófa Trió: ARANY HÍD / Habitus Könyvesbolt
21:00 Koncert – Kozma Orsi Quartett: Prints Of 10 Years / Atrium Kávézó (* Belépő 15 lej vagy Fesztiváljegy. Helyeket a következő telefonszámon szükséges lefoglalni: 0723.287486)
November 11., szombat
10:00 Szakmai Fórum – A magyar (tömeg)rendezvények üzenete / Astra Multikulturális Pavilon
14:00 Előadás – Murányi Levente: 1956 fontossága / Astra Multikulturális Pavilon
11:00 Könyv-, folyóirat bemutató – Demeter László: Háromszék értékei Dél-Erdélyben / Tükörterem
12:00 Családi koncert – Evilági: Zenerege / Tükörterem
20:00 BÁL & Táncház / Tükörterem (* Belépő+hely Fesztiváljeggyel. A bejáratnál belépő: 15 lej, illetve 10 lej nyugdíjasoknak és egyetemistáknak)
November 12., vasárnap
11:00 Koncert – Kájoni Consort: Bibliám és lantom / Református Templom Galéria
12:30 Koncert – Medve Sándor & Brita Falch Leutert: A barokktól a dzsesszig / Katolikus Templom
19:00 Koncert – FALUSI MARIANN & SÁRIK PÉTER: Dalolva szép az élet, csak el ne dzsesszük! / Gong Színház (* Belépő+hely Fesztiváljeggyel. A bejáratnál belépő: 15 lej, illetve 10 lej nyugdíjasoknak és egyetemistáknak)
21:00 Clubbing – DJ Smoothnoise / Faust Cafe und Disko
A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk
A Fesztiváljegyeket a HÍD Egyesület – Magyar Kulturális Központban lehet megvásárolni (Sörház utca, 2. szám, II. emelet), 2017. október 23. és november 3. között, hétfőtől péntekig 17-20 óra között. A fesztiváljegy ára 40 lej/személy, illetve 30 lej nyugdíjasoknak és egyetemistáknak. 18 éven alól minden eseményre a belépés ingyenes. A Fesztiváljegy belépést biztosít minden eseményre (esti koncertekre is), illetve helyfoglalást a teremben szervezett műsorokra. A 21 órai koncertek esetébe helyeket foglalni a következő telefonszámokon lehet: 0723.287486 - Atrium și 0752.195942 – Music Pub.
Szervező intézmény: Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület
A 200 éve született Arany János (Nagyszalonta, 1817. március 2.) költő, tanár, újságíró, a magyar irodalom egyik legismertebb és legjelentősebb alakja, a legnagyobb magyar balladaköltő.
Programuk célja egy rendezvénysorozattal megünnepelni Arany János születésének 200. évfordulóját.
Szervező intézmény: Hargita Business Center Közösségközti Fejlesztési Társulás
Hargita megye egyetlen vállalkozói inkubátorháza, a 31 kezdő vállalkozásnak kreatív környezetet biztosító Harghita Business Center november 3–5. között megszervezi Innováció&Inkubáció Udvarhelyszéken című nyitókonferenciáját.
Az esemény kiemelt célja megismertetni a fiatalokkal a startupok világát, a rendezvényen szakmai előadásokat, kerekasztal beszélgetéseket szervezünk, ahol hazai, valamint magyar jó példákat is bemutatunk.
A konferencia jó lehetőség arra, hogy a szakmai beszélgetések és plenáris előadások során kapcsolati háló épüljön ki a nemzetközi piacokon működő IT vállalkozások, szakemberek, oktatók és a politikum között, mégis kötetlen fórumként szolgáljon.
Első nap, azaz pénteken a plenáris ülés mellett panelbeszélgetéseket tervezünk, ahol meghívottaink a helyi vállalkozói réteggel beszélgetnek el arról, hogy az innovációnak milyen szerepe lehet a helyi vállalkozások versenyképességében.
Szombaton a gazdasági előadások mellett, kommunikációs kerekasztal-beszélgetés, valamint startup bemutatók is lesznek, ugyanakkor Prezi-workshop, valamint business mentoringra is sor kerül.
A rendezvényt vasárnap reggel egy Bizniszvitamin zárja, ahol ugyancsak a startupok világa lesz a téma.
Részletes program:
PÉNTEK – november 3.
16:00–17:00
Regisztráció
17:00–18:00
Fancsali Kálmán – vezetőtanács elnök, Harghita Business Center
Szakács Paál István – igazgató, Harghita Business Center
Borboly Csaba – elnök, Hargita Megye Tanácsa
Gálfi Árpád – polgármester, Székelyudvarhely
Bálint Elemér Imre – polgármester, Oroszhegy
Bíró Barna Botond – alelnök, Hargita Megye Tanácsa
Orbán Árpád – alpolgármester, Székelyudvarhely
Barti Tihamér – alelnök, Hargita Megye Tanácsa
18:00–18:20
Spaller Endre – kapcsolati elnökhelyettes, Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal: Székelyföld hi-tech arca
18:20–18:40
Pál Kata – nemzetközi üzletfejlesztési menedzser, Bay Zoltán Kutatóközpont: Katalizátor szerep a tudományban itthon és külföldön
18:40–19:00
Gyerkó László – elnökségi tag, romániai Versenytanács: Innovatív vállalkozások – a Versenytanács szabályozásai
19:00–20:00
Panelbeszélgetés – Munkaerő-utánpótlás
Dr. Dávid László – rektor, Sapientia EMTE
Dr. Ilyés Ferenc – ügyvezető igazgató, MÜTF Oktatási Központ
Dr. Szász Levente – dékánhelyettes, BBTE Magyar Tagozat
Bencze Tivadar – vezérigazgató, EURATO
Godra Zsolt – ügyvezető igazgató, Color Metal
Tankó Csaba – ügyvezető igazgató, M&CO HR SERVICES
– moderál: Dr. Gergely Attila Levente – aligazgató, Harghita Business Center
20:00
Állófogadás
SZOMBAT – november 4.
8:30–9:00
Regisztráció
9:00–9:45
Kosza Aliz – üzleti mentor, stratéga: A sikeres vállalkozás titka: az egyensúly
9:45–10:40
Panelbeszélgetés – Online marketing trendek
Kállai Emanuel – ügyvezető igazgató, Sales Origo
Kovács-Kurkó Cecília – co-founder, Octopus
Márkus András – co-founder, Octopus
Barabás Frici – founder, Digital Lifestyle
– moderátor: Magyari Attila – founder, OptiBoost
10:40–11:00
KÁVÉSZÜNET
11:00–11:20
Kozma István – ügyvezető igazgató, Enetix; alelnök, IT Plus Klaszter: Klaszter
11:20–11:40
Dr. Simon Károly – projektvezető, IT Park Projekt: Uhub Székelyudvarhely – sikerek és tervek
11:40-12:00
Rácz Attila – ügyvezető igazgató, Magic solutions: Design Bank projekt és startup lehetőségek itthon
12:00–12:20
Farkas András – társalapító, PONT csoport: Digitális Székelyföld
12:20–12:40
Dr. Geréb László – főiskolai docens, a Székelyföldi Regionális Tudományi Társaság elnöke: Smartcity projekt
12:40–14:00
EBÉDSZÜNET
14:00–14:20
Lang Máté – CTO, smartup.io: Út a prototípustól a productionig
14:20–14:40
Bálint Ákos – SIT trainer, M&Co Europe: Üzleti stratégia kreatív sablonokkal
14:40–15:00
Kuti Géza – ügyvezető igazgató, MédiaQ: Profitálj a Linkedinből
15:00–15:20
Várkonyi Máté – founder, VeryCreatives: „Verycreative” indulás – egy szoftverfejlesztő cég első éveinek a tapasztalatai
15:20–15:40
KÁVÉSZÜNET
15:40–17:00
Panelbeszélgetés – Erdélyi startup ökoszisztéma
Meghívottak:
Szilágyi Levente – The House – Csíkszerda
Vajda Lajos – CLUSTERO (Romániai Klaszter Szövetség) alelnök, a sepsiszentgyörgyi vállalkozói inkubátorház igazgatója
Aczél Dóra – Coworking Office Oradea
Turcsán Tamás – Start It@K&H
Szakács Paál István – Harghita Business Center
– moderátor: Dr. Gergely Attila Levente – aligazgató, Harghita Business Center
17:00–18:00
Panelbeszélgetés – Fiatal vállalkozók érdekvédelme
Meghívottak:
Györgyei Szabó Magdolna – UKKSZ
Márk-Csucsi Róbert – CSVE
Karácsony Zsolt – Junior Business Club
Miklós Csaba – Fiatal Vállalkozók Tanácsa
Czine Zsolt Attila – YEAT
Bőjte Orsolya – innoHub – Sepsiszentgyörgy
Zinner Sándor – E-Commerce Expert Kft.
Szakács Tibor – Kribot Fashion Kft.
– moderátor: Mátyus Enikő – vállalkozói inkubátorház, innoHUB – Sepsiszentgyörgy
18:00–19:00
SZÜNET
19:00–21:00
VACSORA
21:00
KONCERT – fellép a kolozsvári Move On együttes
Afterparty – Geréb Robi
– helyszín: MOKKA Kávéház, első emelet (a regisztrált részvevőknek a belépő INGYENES)
A koncert és az este támogatója az ALT Technologies Kft.
SZOMBAT – párhuzamos programok
1. emeleti tárgyaló
9:00–11:00
Turcsán Tamás Péter – alapító, The Connect East Incubator; szakmai megvalósító partner: Start it @K&H Business Model Canvas
11:00–12:40
Turcsán Tamás Péter – alapító, The Connect East Incubator: 1 to 1 mentoring
14:00–18:00
Turcsán Tamás Péter – alapító, The Connect East Incubator: Rapid mentoring
2. emeleti tárgyaló
9:00–13:00
Berkeczi Zsolt – marketing, Harghita Business Center: Prezi alapképzés (workshop)
VASÁRNAP – november 5.
9:00–10:30
Bizniszvitamin: Turcsán Tamás Péter és Kuti Géza – Hogyan nyerjünk meg egy startup versenyt? (pitch, onepager)
– Helyszín: Harmónia cukrászat és kávézó
A programokon való részvétel ingyenes (mint például a vasárnapi Bizniszvitamin), de regisztrációhoz kötött: http://hbcenter.ro/regisztracio/
400489 - Kolozsvár, Majális (Republicii) u. 60. szám
Mobil: 0723-250324
Tel./Fax: 0264-594570