A Romániai Magyar Demokrata Szövetség pályázatot hirdet a Kisebbségi Tanács 2013. évi alapjából, az ifjúság közéleti tevékenységének támogatására. A támogatásra jogi személyiséggel rendelkező civil szervezetek és diákszervezetek valamint azok tagszervezetei (ebben az esetben a pályázatot/nyilatkozatot a jogilag bejegyzett szervezet pecsétjével kell hitelesíteni), és diáktanácsok pályázhatnak. Csak 2013. szeptember – december időszakban sorra kerülő programok megvalósítására lehet pályázni. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség a pályázatok lebonyolításával a Communitas Alapítványt bízta meg.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség pályázatot hirdet a Kisebbségi Tanács 2013. évi alapjából, magyar nyelvű könyvek kiadásának támogatására. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség a pályázatok lebonyolításával a Communitas Alapítványt bízta meg.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség pályázatot hirdet a Kisebbségi Tanács 2013. évi alapjából, a szórványtelepülésekről származó tanulók, illetve szórványban oktató pedagógusok támogatására, amennyiben a magyar tannyelvű oktatás (0-XII osztály) résztvevői. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség a pályázatok lebonyolításával a Communitas Alapítványt bízta meg.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség pályázatot hirdet a Kisebbségi Tanács 2013. évi alapjából sporttevékenységek támogatására. A támogatásra jogi személyiséggel rendelkező civil szervezetek valamint jogi személyiséggel rendelkező sportklubok pályázhatnak. A 2013. február - december időszakban sorra kerülő programok megvalósítására lehet pályázni. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség a pályázatok lebonyolításával a Communitas Alapítványt bízta meg.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség pályázatot hirdet a Kisebbségi Tanács 2013. évi alapjából oktatók, kutatók számára külföldi tudományos tanácskozásokra, fesztiválokra előadói minőségben, valamint művészeti mesterkurzusokra való kiutazásának résztámogatására (kizárólag utazási jegyek, bizonylatok költsége). A 2013. március – december közötti időszakban sorra kerülő utazások támogatására lehet pályázni. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség a pályázatok lebonyolításával a Communitas Alapítványt bízta meg.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség pályázatot hirdet a Kisebbségi Tanács 2013. évi alapjából, már működő magyar sajtótermékek támogatására, amelyek tulajdonosa a pályázati kiírás megjelenésének időpontjában olyan Romániában bejegyzett jogi személy, amelynek tagjai legalább 51%-ban, közvetlen vagy közvetett módon, román állampolgárok. A következő két kategóriában lehet pályázni: művelődési, művészeti, irodalmi, tudományos, ismeretterjesztő, ifjúsági, gyerek, szórvány lapok, folyóiratok, illetve napilapok művelődési-, művészeti-, irodalmi-, tudományos-, ismeretterjesztő-, ifjúsági- és gyerek mellékleteire. Pályázni kifejezetten a kiadvány előállításának költségeire lehet. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség a pályázatok lebonyolításával a Communitas Alapítványt bízta meg.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség pályázatot hirdet a Kisebbségi Tanács 2013. évi alapjából, a szórványgondozó lelkészek utazási költségeinek résztámogatására. A 2004-től folyamatosan meghirdetett felhívásra pályázhatnak azok az erdélyi és regáti lelkészek, akik az egyházi központon kívül kétheti rendszerességgel legkevesebb két, a magyarság számarányát tekintve etnikai-nyelvi szórványközösségben végeznek templomi és gyülekezeti, mise-, istentiszteleti-, gyülekezetgondozási és közösségépítési szolgálatot. Figyelem: a pályázat nem vonatkozik a magyar nyelvi környezetben végzett felekezeti szórványgondozó munka támogatására! A pályázati űrlap mellé kötelező csatolni a szolgálati igazolást, melyben a felettes egyházi hatóság (főesperesség, kör, egyházmegye) igazolja, hogy a lelkész kétheti rendszerességgel milyen közösségek szolgálatát látja el (közösség neve, lélekszáma). A Romániai Magyar Demokrata Szövetség a pályázatok lebonyolításával a Communitas Alapítványt bízta meg.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség pályázatot hirdet a Kisebbségi Tanács 2013. évi alapjából, a szórványközösségek érdekében programokat szervező, jogi bejegyzéssel rendelkező intézmények, egyesületek, egyházközségek tevékenységének támogatására. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség a pályázatok lebonyolításával a Communitas Alapítványt bízta meg.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség pályázatot hirdet a Kisebbségi Tanács 2013. évi alapjából, az ifjúság közéleti tevékenységének támogatására. A támogatásra jogi személyiséggel rendelkező civil szervezetek és diákszervezetek valamint azok tagszervezetei (ebben az esetben a pályázatot/nyilatkozatot a jogilag bejegyzett szervezet pecsétjével kell hitelesíteni), és diáktanácsok pályázhatnak. Csak 2013. február – szeptember időszakban sorra kerülő programok megvalósítására lehet pályázni. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség a pályázatok lebonyolításával a Communitas Alapítványt bízta meg.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség pályázatot hirdet a Kisebbségi Tanács 2013. évi alapjából, a jogi bejegyzéssel rendelkező civil szervezetek, intézmények, egyházközségek kulturális tevékenységének támogatására. Csak 2013-ban megszervezett/megszervezendő programra lehet résztámogatást igényelni. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség a pályázatok lebonyolításával a Communitas Alapítványt bízta meg.
400489 - Kolozsvár, Majális (Republicii) u. 60. szám
Mobil: 0723-250324
Tel./Fax: 0264-594570