Szervező intézmény: Arany Griff Rend Egyesület
Első alkalommal hívnánk egybe azon magyar civil szervezeteket, akik több éves, vagy évtizedes munkával élen járnak az erdélyi reneszánsz műveltség elsősorban táncművészeti kultúrájában. A szakmai találkozón túl nagyszerű bemutatókra, koncertekre ad lehetőséget, amelynek különlegességét az adja, hogy a táncosok élő zenére mutathatnák be tudományukat a közönség előtt. Európában is ritka az ilyen párosítás, igazi kuriózum lenne Erdély életében. Részt vevő civil szervezetek: Passeggio (Kolozsvár), Turul-Sas Lovagrend (Nagybánya), Arany Griff Rend (Székelyudvarhely). A zenei alapot a csíkszeredai Codex és a székelyudvarhelyi Riverenza szolgáltatná. Mindkét nap a szakmai konzultáció mellett bemutatókat is tartanánk széles nagyközönség előtt (Bocskai-ház, Patkó).
2015. július 25-26. (Programtervezet)
Július 25. szombat
10.00-11.00 Megnyitó, csapatok bemutatása, vásármegnyitó (1. színpad-kézilabdapálya)
11.00-13.00 Haditáborok megnyitása, gyerekprogramok: csatakereszt hajigálás, páncél- és fegyvermustra a hadi táborokban, címerfestészet, póni lovaglás, élő hadi táborok a Honfoglalástól Mátyásig (várudvar)
10.30-11.10 Riverenza Régizene Együttes koncertje
13.00-14.00 Reneszánsz táncbemutató: Arany Griff Rend táncosainak közreműködésével (2. színpad)
15.00-15.20 Középkori székely viselet rekonstrukciójának bemutatása
15.20-16.10 Hadi bemutató Arany Griff Rend(2. színpad)
16.30-16.50 Jurta bemutatása (hadi tábor)
17.00-19.00 Szakmai konzultáció a reneszánsz táncosoknak
19.00-19.30 XII-XIII. századi hadi- és táncbemutató Turul-Sas Lovagrend (Nagybánya)
(2. színpad)
20.30-21.20 Reneszánsz táncbemutató fáklyás megvilágításban (2. színpad)
Július 26. vasárnap
10.30-12.00 Gyerekprogramok (csatakereszt hajigálás, páncél- és fegyvermustra a hadi táborokban, címerfestészet, póni lovaglás élő hadi tábor)
11.45-12.15 Orvoslás - és kínzásbemutató, boszorkányüldözés (Arany Griff Rend)
12.30-13.00 X. századi viselet- és hadi bemutató Kerecsensólyom H.E (Marosvásárhely)
14.00-15.00 Reneszánsz táncbemutató és táncház Turul-Sas Lovagrend (Nagybánya) és Arany Griff Rend (Székelyudvarhely) táncosainak közreműködésével
15.20-15.50 Középkori székely viselet rekonstrukciójának bemutatása
16.20-17.00 Hadi bemutató (íjászat, hadrend, hajítófegyverek bemutatása, párviadalok, csatajelenet Arany Griff Rend (Székelyudvarhely) (2. színpad)
Folyamatosan látogatható programok:
XIII. és XV. századi hadi tábor, jurta, gyerekprogramok (íjászat, csatakereszt hajigálás, páncél- és fegyvermustra a hadi táborokban, címerfestészet, póni lovaglás, stb.)
Szervező intézmény: Kolozsvár Társaság
A Kolozsvár Társaság felvállalta az erdélyi magyar kultúra főként közelmúltbeli jeles képviselőinek bemutatását. A Társaságnak célja nem csupán az irodalom és képzőművészet, de a tudomány és technika, illetve művelődésszervezés terén is megismertetni a magyar, főként erdélyi hagyományokat, tapasztalatot.Programunk témáinál, illetve a városhoz kötöttségénél fogva, főként a város irodalmi, művészeti és kultúrtörténeti értékeit népszerűsíti. Számítunk rá, hogy a programok változatossága, a kiállítások látványossága és a városismertető séták, valamint a fiatalokat is megcélzó képzőművészeti programok az egyetemi és iskolai diákságot is bevonja, fejleszti a városban megforduló fiatalság érdeklődését az erdélyi magyar kultúra iránt.
Szervező intézmény: Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Maros Megyei Szervezete
A citera az egyik legelterjedtebb népi hangszer volt Erdély szerte is, napjainkban reneszánszát éli. A tábor célja, hogy min. 40 erdélyi, citerázás iránt érdeklődő személy számára lehetőséget biztosítson a citerázási technikák elsajátítására, napi 6 órai szakmai tevékenységgel, 1 héten keresztül 3 hazai és magyarországi szakoktató irányításával. A táborban a tanulás a tudásszintnek megfelelő csoportban zajlik, utána meg a tanév folyamán egyesületünk keretén belül folytatható. A több éves tanulás során, a hagyományos citerajátékon át el lehet jutni a magas szintű játéktechnikai és zenei szintre.
Szervező intézmény: HIFA-Románia Segítség Mindenkinek Egyesület
A fogyatékkal élők, krónikus betegek, valamint hátrányos helyzetűek és gondozóik számára 15 éve szervezi egyesületünk, évente egy alkalommal a Fraternitas tábort. Programja a közösségfejlesztés, közösségépítés. Ez fontos, hogy egy fogyatékkal élő fel merje vállalni azt az állapotot, amellyel élnie kell – korlátait, az első és legfontosabb dolog számára ezen az úton – az önmaga megismerése és elfogadása. Ezt követi a másik elfogadása és természetesen a legfontosabb – a társadalomba való beilleszkedés – egyenlő esélyekkel. Az esélyeket nem nekünk kell megteremtenünk – civil szervezeteknek, hanem elsősorban azoknak a személyeknek és csoportoknak, akik korlátokkal élnek. A mi feladatunk a szociális izoláció megszüntetése, a fogyatékkal élők bátorítása és a tanácsadás ezen a göröngyös, de sikerre vezető úton.
Szervező intézmény: Ady Endre Kulturális Egyesület
Hagyományos mesterségek életben tartása a kalotaszegi régióban, alkotásra való nevelés, fiatal nemzedék alkotási vágyának kielégítése. A célcsoportot iskolánk diákjai alkotják, de szívesen fogadunk minden más jelentkezőt is. A tevékenység elméleti és gyakorlati képzésből, szórakoztató játékból áll.
A XIII. Gyarmathy Zsigáné Alkotótábor programtervezete - 2015. július 20-24Szervező intézmény: Kallós Zoltán Alapítván
2015. Július 19 - 26. között XVI. alkalommal szervezzük meg a sokgyerekes családok kézműves táborát. Táborunk népszerűségét igazolja, hogy 2014 nyarán már 160 résztvevő volt. A szervezett tevékenységek segítségével próbáljuk meg a már feledésbe merülő népzenei és népi kulturális értékeket feleleveníteni, továbbadni. A tábor ideje alatt a kézműves foglalkozások mellett (agyagozás, nemezelés, játékkészítés, bútorfestés, szövés, fonás, mézeskalács sütés és díszítés) népi játékokat, népdalokat és néptáncot is tanulnak a résztvevők. A nap fénypontjának a népdaloktatás számít, hiszen Kallós Zoltán oktatja a mezőségi és moldvai népdalokat.
A táborozókat július 19-án, vasárnap 16.00 órától várjuk Válaszútra.
Regisztráció és vacsora után 21.00 órától sor kerül a tábornyitó ünnepségre.
A tábor egy „munkanapja” a következőképpen alakul:
7.45 – 8.45 - REGGELI
9.00 -12.00 – foglalkozások: agyagozás, bútorfestés, nemezelés, játék készítés, gyapjúból készült tárgyak, mézeskalács készítés
11.00 – 12.00 – aprók tánca (kicsiknek)
12.00 – 12.15 – műhelyek összetakarítása
12.15 – 12.45 - népdaloktatás
13.00 – 14.30 – EBÉD
14.00 – 15.00 – múzeumlátogatás
15.00 – 16.00 – érettek tánca (felnőtteknek)
16.00 – 18.00 - foglakozások délelőtti rend szerint
18.00 – 18.15 – műhelyek összetakarítása
18.15 – 18.45 - népdaloktatás
19.00 – 20.00 - VACSORA
20.00 – 21.00 – pulya-tánc (gyerekeknek)
21.00 – 21.30 – mese mindenkinek
21.30 – 22.30 – suhanc-tánc (nagyobb gyerekeknek)
23.00 - minden gyereknek villanyoltás !!!
23.15 – 01.00 – éjjeli tánc, énekoktatás és „könyvtározás” felnőtteknek
1.00-től – „Aki bírja...” éjjeli mulatság csak felnőtteknek
A hét folyamán a kézműves foglalkozások mellett néprajzi előadásokat hallgathatnak, adatközlőkkel találkozhatnak. Szombaton helyi termék- és könyvbemutatóra kerül sor, este táborzáró ünnepség keretén belül búcsúzunk a táborozóktól. Vasárnap reggeli után táborbontás.
Szervező intézmény: Királypingvinek Jégkorong Klub Egyesülete
A "Marian Gaborik Hockey School" egy nyári hoki akadémia, amelyet az NHL (National Hockey League) Los Angeles Kings csapatában játszó szlovák világsztár Marian Gaborik tart a szlovákiai Trencényben. Gaborik saját pályával és hoki iskolával rendelkezik, ahova évente több száz tehetséges fiatal érkezik a világ több országából.
A Királypingvinek Jégkorong Klub tehetséges játékosai már 3-ik éve részt vesznek ebben a táborban. A cél az, hogy az ott tanult technikai, taktikai képességeket elsajátítsák, majd idehaza a THL (Transilvanian Hockey League)-ben alkalmazzák és ezáltal minél jobb eredményeket érjenek el. A résztvevő gyerekek nem csak tanulnak, hanem olyan kapcsolatokat is kötnek, amelyeket a későbbiek során is felhasználhatnak.
Szervező intézmény: Csiíborzsovai Ifjúsági Szervezet
A tábor résztvevői Romániából, Magyarországról és egyéb külföldi országokból érkeznek. Napközben gyerekprogramokra, valamint az esti Csűr programokra a falu és környező településekről várjuk az érdeklődőket. Az egy hetes táborban táncoktatáson kívül ének és baranta oktatás, kézműves foglalkozás is van.
Szervező intézmény: Gáll Lajos Ifjúsági Szervezet
A II. Kürtöskalács fesztivál célja továbbra is azt, hogy ez a felénk hagyományos finomság készítési módjával a fiatalok megismerkedjenek és elsajátítsák, mindazt a tudást, ami az elkészítéséhez szükséges. Programunk a tavalyi évben is megrendezésre került és a kedvezőtlen időjárás ellenére is nem várt nagy sikernek örvendett, épp ezért szeretnénk idén is megszervezni.Próbáljuk kicsit kijátszani az időjárást és egy későbbi dátumot választottunk rendezvényünknek. De nem csak ez lesz az egyetlen változtatás, szeretnénk még több személyt megszólítani és igyekszünk majd még színesebbé varázsolni a programot, a munkánk kívül majd szórakozási lehetőséget is biztosítunk a fiataloknak. A tavalyihoz hasonlóan most is koncerttel és bulival zárjuk majd az estét, amire mindenkit szeretettel várunk.
Szervező intézmény: Dr. Szász Pál Egyesület
2011-ben hagyományteremtő céllal, Kerekes György, gabudi halastó tulajdonos támogatásával rendeztük meg az első Fehér megyei Halászléfőző Fesztivált, amelynek célja a halászlé és általában a halfogyasztás ázsiójának növelése, szélesebb körű megismertetése.
2015-ben ötödik alkalommal kerül megrendezésre a halászléfesztiválunk. A hazai versenyzők mellett a bajai halászléfőzők is részt vesznek, akik nagy szakmai tudással rendelkeznek. Ahogy az elmúlt évek során, idén is jól "elkel" az anyaország segítsége. A legjobb 3 halászlevet ajándéktárgyakkal és kupákkal fogjuk díjazni. A program része a horgászverseny is, amit idén két kategóriára osztunk. A "haladók" és a "kezdők". A gyerekek számára szabadtéri foglalkozásokat szervezünk.
Szervező intézmény: VI.Oravicabányai Magyar Napok
A program közösségépítő jellegű. Hagyományos rendezvény, hatodik alkalommal kerül rendezésre az oravicabányai magyarság igényére válaszolva. A program célja az oravicabányai magyarságnak egy kulturális rendezvényt biztosítani, a lelket fenntartani ebben a kis szórványközösségben, kapcsolat erősítése a közeli resicabányai közösséggel, közös fellépések, a helyi nevezetességek ismertetése. Részt venni a város kulturális életében.
Szervező intézmény: Felvinc Egyesület
A két keréken a természetben című program célja a Felvinc és a szomszédos településeken élő gyerekeket, fiatalokat mozgósítani.
ProgramSzervező intézmény: Kovács András Fúvós Egyesület
A nagy múltú rétyi fúvósmozgalom legrangosabb eseménye a minden évben megrendezésre kerülő nemzetközi fúvóstalálkozó, mely idén a 24-ik alkalommal kerül megrendezésre. Ugyanúgy, mint az eddigi években, rendezvényünk célja az erdélyi magyar fúvószene ápolása, fejlesztése és terjesztése, mely nemzetközösségünk kulturális és művészeti hagyományainak őrzését és zenei értékeinek megismertetését szolgálja.
A 24-ik fúvóstalálkozó hagyományosan több háromszéki helyszínen zajlik, így Réty, Sepsiszentgyörgy és Kézdivásárhely ad otthont a rangos fúvószenei előadásoknak. Résztvevő zenekarok: Szentes (Mo.), Vecsés (Mo.), Csíkszentsimon, Barátos, Uzon, Kézdivásárhely, Sepsiszentgyörgy, Zágon, Mikóújfalu, Mezőhegyes (Mo). rétyi Kováts András Fúvósegyesület, rétyi Gyermek- Fúvószenekar.
Szervező intézmény: Nexus Alapítvány
„Honvágytánc” elnevezésű turnénk tisztelgés azok előtt a táncosok előtt, akiktől táncos anyanyelvünket kaptuk, és akiknek legjava már rég nincs közöttünk. Az ők táncaikat megtanultuk és célunk, hogy azokat a helységeket felkeressük, ahonnan megtanultuk. Gesztusunkkal meg szeretnők erősíteni a helyi közösségekben a hitet, hogy mindaz, amit mindennapjaikban elődeink megéltek, az követendő példa és nekünk követnünk kell ezt a példát, életmódot.
Kalotaszegi népviseletünket Inaktelkén készíttettük, oda szándékszunk eljuttatni tisztelgés képpen és alázattal az inaktelki táncunkat. Jakab Józsi bácsit ifjú korom óta példa értékű embernek tartottam: az Ő emlékére született a Magyarózdi táncunk. Széken töltöttem kolozsvári diákéveim jó részét, nekik dedikáljuk a széki táncot. Gyergyóalfalvi születésű édesanyám tiszteletére kutatjuk és szívjuk magunkba az ottani táncokat, népdalokat. Csíkszentdomokos tánckultúráját, mint táncos anyanyelvünket visszük ajándékként a nagyérdemű elé.
M Ű S O R
UGRIBUGRI – moldvaias, játékos összeállítás – Prücskök
SZATMÁRI táncok: „SZILAJ PUSZTA” – PRÜCSKÖK
SÓVIDÉKI TÁNCOK – PRÜCSKÖK
A GYERGYÓI-MEDENCE TÁNCAIBÓL – PRÜCSKÖK.
VAJDASZENTIVÁNYI TÁNCOK – Prücskök ÉS ÖRDÖGBORDA
FELCSÍKI MENÜ – PRÜCSKÖK ÉS ÖRDÖGBORDA
INAKTELKI TÁNCOK KALOTASZEGRŐL – ÖRDÖGBORDA
Ördöngősfüzesi tánc – ÖRDÖGBORDA
ÓZDI TÁNCOK: „tISZTA SZÍVVEL” – ÖRDÖGBORDA
EGY PÁR: SZÉKI TÁNC: „JÓL ESIK A BÚS SZÍVNEK” – ÖRDÖGBORDA
Szervező intézmény: Kalotaszeg Szülői Szövetség
A rendezvény célja, hogy felkeltse a figyelmet a környezetvédelem iránt, a fiatalabb generáció részéről és közös programok keretében kapcsolatot teremtsen a szórványtelepülések között. Tudatosítani, ennek fontosságát illetve azt, hogy a fiataloknak nagy szerepe van abban, hogy a környezet hosszútávon is megőrizhető legyen élhető környezetként.
Másodlagos célja a rendezvénynek, hogy proaktivítást generáljon:400489 - Kolozsvár, Majális (Republicii) u. 60. szám
Mobil: 0723-250324
Tel./Fax: 0264-594570