Szervező intézmény: Halvirág Egyesület
A Halvirág Egyesület 2013 nyarán alakult, fő célja a HalVirág Bábszínház tevékenységének támogatása. A HalVirág Bábszínház célkitűzése a magyar népi kultúra motívumainak (zene, látványvilág) feldolgozása hagyományos bábszínházi közegben. Bábszínházunk óvodákban, iskolákban mutatja be előadásait, kisebb, már összeszokott csoportok számára, ezáltal kiküszöbölve a gyerekek félelmét az idegen, sötét és óriási színházi előadóteremmel szemben. 2016 június 1-én, Gyereknap alkalmával mutatjuk be a "Gyilkos-tó legendája" c. előadást a B. Angi Gabriella Stúdiótermében. A 35-40 perces előadást 66 alkalommal játsszuk Gyergyószentmiklóson és a környező településeken 3300 gyereknéző számára. Az előadásokat minden gyerek számára elérhetővé szeretnénk tenni, eljutva a legkisebb létszámú csoportokhoz is.
Szervező intézmény: Cimbora Egyesület
A Művészetek cimborái alkotótábor célja Udvarhelyszék tájegységeinek, népi kultúrájának megismertetése, az ifjú nemzedékkel, lehetőséget adva, hogy bejuthassanak olyan mesterekhez, ahova egyedül vagy a családdal nem lenne lehetőségük elmenni, elsajátíttatni minél több népi mesterséget, foglalkozást, ami kihalófélben van, vagy alig ismert a számukra, összekovácsolni az azonos érdeklődésű gyerekeket, csoporttá, közösséggé formálni.
2009-ben betekintettünk Lövéte és Szentegyháza tájházaiba, 2010-ben Zetelaka és Varság népi mestereit, épített örökségét, székelykapukat, földrajzi érdekességeit ismerhették meg a résztvevők, 2011-ben Székelyszentkirály és Oroszhegy következett, ahol fafaragót, kádárt, szövőt, csipkeverőt, téglavetést, 2012-ben Etéd, Kőrispatak, Siklód, Énlaka, és Bözödújfalu volt a cél, ahol szalmafonást tanultunk, viseletszövőt és varrót, templomokat látogattunk meg, 2013-ban Siménfalva község következett, ahol vesszőfonást tanultunk, megnéztük a kadácsi fedeles hídat, a rugonfalvi templom freskóit, Szekelyszentmihályon egy viseletszövő asszonyt, 2014-ben a Nagyhomoród mentén megnéztük a templomok varrottasait, festett kazettáit, a homoródszentmártoni művésztelep képeit, Román Viktor alkotásait, népi mestereket. Tavaly Székelyderzs volt a cél a vártemplommal, népi mestereivel, idén Máréfalvát választottuk a székelykapukkal, tájházzal, mesterekkel.
Máréfalván első nap Fancsali Hajnalka vezetésével megnézzük a tájházat és meghallgatjuk rövid előadását a székelykapukról, majd megtekintjük a régi kapukat, de meglátogatunk egy kapufaragó mestert is, egy viseletszövő-asszonyt majd a Tourinfo iroda festett bútorait vesszük szemügyre. Mindenhol vázlatokat, fotókat, videofelvételeket készítve igyekszünk a tanultakat oly módon hasznosítani, hogy azt kis segítséggel a gyerekek is el tudják készíteni, megtanulni. A látogatások alkalmával felvesszük a feliratos pólókat, amin az egyesületünk és a támogatók neve szerepel. Utána a szállás és alkotóhelyen megalakítjuk a szakcsoportokat, ismertetjük a tábor részletes programját, majd a következő napokon szakcsoportokban dolgozunk figyelembe véve a látottakat, tanultakat.
Esténként közösen megvitatjuk a napi cselekedeteket, majd népdalokat, népi játékokat tanulunk.
A tábor az elkészült munkák kiállításával zárul, ahova meghívjuk a szülőket, támogatókat, a médiát, a meglátogatott népi mestereket, okleveleket adunk a résztvevőknek.
Programok:
Július 18 (hétfő): 10 óra megnyitó Székelyudvarhelyen a Cimbora Ház udvarán, programismertető, utána Máréfalván műhelylátogatás népi mestereknél, a falu nevezetességeinek megtekintése, mintagyűjtés, a látottak megbeszélése, tervezés,
Július 19 (kedd): alkotómunka (fotó, rajz, bútorfestés, csipkeverés, népi hímzés, csomózás),
Július 20 (szerda): alkotómunka (rajz, tojásírás, kreatív barkácsolás természetes anyagokból, népi hímzés, csomózás, fotó),
Július 21 (csütörtök): alkotómunka(tojásírás, csipkeverés, népi hímzés, kreatív barkácsolás természetes anyagokból, fotó, bútorfestés, csomózás),
Július 22 (péntek): délelőtt kiállítás előkészítése, 10 órakor kiállítás-megnyitó a táborban készült munkák anyagából, táborzárás majd hazautazás.
Esténként szórakoztató rendezvények (népi játékok, népdaltanulás),
Szervező intézmény: Gáll Lajos Ifjúsági Szervezet
Az idei évben immáron harmadik alkalommal szervezzük meg, ezt az elsősorban ifjúságnak szánt fesztivált, a III. Kürtőskalács Fesztivált. A fesztivál legfőbb célja a kürtőskalács sütés hagyományának megőrzése a környékünkön, a fiatalok megismertetése ezzel a recepttel, illetve a megismerés mellett annak elsajátítása is. A fesztivál egyben lehetőséget nyújt a környékbeli ifjúsági szervezetek tagjainak találkozására, ismerkedésére, tapasztalat cseréjére. Mindezek mellett ez a nap egyben olyan tapasztalatokkal gazdagíthatja a fiatalokat, melyek visszatekintve igazi élményekké válhatnak.
Szervező intézmény: Hargita Megyei Kulturális Központ
Mottó: „Tanzen und springen, singen und klingen”, részlet Hans Leo Hassler (1564–1612) madrigáljából
PROGRAM
Július 10., vasárnap
Márton Áron Gimnázium díszterme (Csíkszereda, Márton Áron utca 80. sz.)
16.00 Erdélyi szász kántor-zeneszerzők a XVIII. századból: Johann Sartorius, apa és fia – HANKE KATALIN (Románia) előadás
Július 11., hétfő
Márton Áron Gimnázium díszterme (Csíkszereda, Márton Áron utca 80. sz.)
16.00 Mérföldkövek a klarinét történetében – CARLOS CERRADA CUESTA (Spanyolország) előadása
Július 12., kedd
Márton Áron Gimnázium, díszterem (Csíkszereda, Márton Áron utca 80. sz.)
16.00 Zsidó zene a 17–18. században – CYRILLE GERSTENHABER és JEAN-CHRISTOPHE FRISCH(Franciaország) előadása
Petőfi kávéház (Csíkszereda, Majláth Gusztáv Károly tér 2. sz.)
21.00 SAM CHAPMAN (Svájc): Harmóniákon merengve
Július 13., szerda
Márton Áron Gimnázium, díszterem (Csíkszereda, Márton Áron utca 80. sz.)
16.00 Öt évszázad zenéje Brassóból – STEFFEN SCHLANDT (Románia) előadása
Mikó-vár, délkeleti bástyaterem (Csíkszereda, Vár tér 2. sz.)
18.00 In memoriam Kobzos Kiss Tamás (1950–2015) – kerekasztal-beszélgetés
Moderátor: Boér Károly (Románia)
Meghívottak: Csörsz Rumen István (Magyarország), Sudár Balázs (Magyarország), Erdal Şalikoğlu (Törökország) és Pécsi L. Dániel (Magyarország)
Mikó-vár, délkeleti bástyaterem (Csíkszereda, Vár tér 2. sz.)
21.00 ERDAL ŞALIKOĞLU (Törökország): Régtől fogva úton vagyok és CANLAR (Magyarország):Köcsek Dervis Musztafa Dede – Bejátí ájini (Kerengő dervis szertartás bejátí hangnemben)
22.00 TÖRÖK TÁNCHÁZ Erdal Şalikoğlu vezetésével
Július 14., csütörtök
A Csíki Játékszín előtti tér (Temesvári sugárút 6.sz.)
13.00–13.30 UTCAZENE – a IX. Régizenei Nyári Egyetem diákjai
Mikó-vár (Csíkszereda, Vár tér 2. sz.)*
18.30 „Vándornak magam esmérem” – Kobzos Kiss Tamás emlékkoncert – Erdal Şalikoğlu (Törökország), Canlar (Magyarország), Unicorn (Ausztria) és Musica Historica (Magyarország)
19.30 UNICORN (Ausztria): Oswald von Wolkenstein – énekek szerelemről és szenvedélyről
Mikó-vár, délkeleti bástyaterem (Csíkszereda, Vár tér 2. sz.)
22.00 THE LITTLE LIGHT CONSORT (Svájc): Music zu lieblichen Violen
Július 15., péntek
Mikó-vár (Csíkszereda, Vár tér 2. sz.)**
11.00–13.00 A IX. Régizenei Nyári Egyetem kurzuszáró hangversenye I.
Márton Áron Gimnázium díszterme (Csíkszereda, Márton Áron utca 80. sz.)
15.00–16.30 A IX. Régizenei Nyári Egyetem kurzuszáró hangversenye II.
Szent Ágoston-templom (Csíkszereda, Hunyadi János utca 45/B/3. sz.)
19.30 BAROKK FESZTIVÁLZENEKAR és FESZTIVÁLKÓRUS: Aus der Kirche in die Welt – különböző régiók német zenéje
Mikó-vár, délkeleti bástyaterem (Csíkszereda, Vár tér 2. sz.)
22.00 CIPRIANA SMĂRĂNDESCU (Olaszország) és HEGYI GÁBOR (Németország): …nicht nur Bach…
Július 16., szombat
Mikó-vár (Csíkszereda, Vár tér 2. sz.)*
11.00–13.00 RENESZÁNSZ GYERMEKNAP
Játszóház: kézműves-foglalkozások, címerfestés, páncél- és fegyvermustra – a Pörgettyű Játszóház (Románia), Talentum Játszóház (Románia) és az Arany Griff Rend (Románia) közreműködésével. Reneszánsz játékok minden korosztálynak!
A Lóci Színpad (Magyarország): Tinódi Lantos Sebestyén Egri históriának summája – részletek (történelmi bábjáték lant, koboz, tabla, büröksíp kísérettel, Lázár Attila előadásában)
A Csíki Játékszín előtti tér (Temesvári sugárút 6.sz.)
13.00–13.30 UTCAZENE – CARMINA RENASCENTIA (Románia)
Mikó-vár, délkeleti bástyaterem (Csíkszereda, Vár tér 2. sz.)
17.00 KÁJONI CONSORT (Románia): Zenei kalandozás a Habsburgok udvarától az erdélyi szászokig
17.20 LYCEUM CONSORT (Romána): Musica Teutsch
Mikó-vár (Csíkszereda, Vár tér 2. sz.)*
18.00 CARMINA RENASCENTIA (Románia): Népi ihletésű német dalok és táncok, Senfltől a szatmári svábokig
19.00 MUSICA HISTORICA (Magyarország): „Allemande-ozások kora” – egy tánctípus kétszáz éves útja
20.00 XVIII-21, LE BAROQUE NOMADE (Franciaország, Románia): Schubert Klezmer
Mikó-vár, délkeleti bástyaterem (Csíkszereda, Vár tér 2. sz.)
22.00 TRIO BAROCCO (Románia): Bach és fiai
Július 17., vasárnap
A csíksomlyói kegytemplom előtti tér (Csíkszereda, Szék útja 148. sz.)
11.30–12.00 UTCAZENE – LYCEUM CONSORT (Románia)
Székelyudvarhely, Polgármesteri Hivatal, Szent István Terem (Székelyudvarhely, Városháza tér 5. sz.)
18.00 TRANSYLVANIA BAROKK EGYÜTTES (Románia): A német késő barokk gyöngyszemei – …amit a lipcsei Zimmermann-kávéházban hallhattak…
Gyergyószárhegy, kultúrotthon (Gyergyószárhegy, Főút 695. sz.)
19.00 IL FESTINO (Belgium): Zenei utazás a 17–18. században
Mikó-vár (Csíkszereda, Vár tér 2. sz.)*
18.00 MUSICA PROFANA (Magyarország): „Tanzen und springen” – 17. századi német világi zene
19.00 KÖNYVBEMUTATÓ – Elena Maria Șorban: Festivaluri, valuri. Însemnări despre sărbătorile muzicii culte și cronica muzicală din România (Fesztiválok, hullámok. Feljegyzések a romániai műzene ünnepeiről és zenei krónikáiról), Eikon – Școala Ardeleană, Kolozsvár, 2016
19.15 MADRIGÁL KAMARAKÓRUS (Románia), CODEX (Románia) KÓNYA ISTVÁN (Magyarország): In Memoriam Bakfark Bálint (Valentin)
20.00 RENESZÁNSZ TÁNCHÁZ Szabó Anikó vezetésével
*Kedvezőtlen idő esetén a Szakszervezetek Művelődési Háza (Csíkszereda, Szabadság tér 16. sz.)
**Kedvezőtlen időjárás esetén a Márton Áron Gimnázium díszterme (Csíkszereda, Márton Áron utca 80. sz.)
Szervező intézmény: Napsugár Alapítvány
A gyermek nem zsák,
amit meg kell tömni,
hanem fáklya,
amit meg kell gyújtani.
Szervező intézmény: Tűri Római Katolikus Plébánia
Szervező intézmény: Kolozsvár Társaság
Szervező intézmény: Kolozsvár Társaság
A Kolozsvár Társaság felvállalta az erdélyi magyar kultúra főként közelmúltbeli jeles képviselőinek bemutatását. A Társaságnak célja nem csupán az irodalom és képzőművészet, de a tudomány és technika, illetve művelődésszervezés terén is megismertetni a magyar, főként erdélyi hagyományokat, tapasztalatot. Programunk témáinál, illetve a városhoz kötöttségénél fogva, főként a város irodalmi, művészeti és kultúrtörténeti értékeit népszerűsíti. Számítunk rá, hogy a programok változatossága, a kiállítások látványossága és a városismertető séták, valamint a fiatalokat is megcélzó képzőművészeti programok az egyetemi és iskolai diákságot is bevonja, fejleszti a városban megforduló fiatalság érdeklődését az erdélyi magyar kultúra iránt.
Szervező intézmény: HIFA-Románia Segítség Mindenkinek Egyesület
A program célja a fogyatékkal élők aktív életmódra való biztatása, nevelése. Az országunkban élő sérültek és krónikus betegek gyakran izoláltan élik le az életüket nem igazán keresve kikapcsolódást a szabadban vagy válogatva a rendelkezésükre álló, állapotuknak megfelelő sportágak között. Ez fakadhat elsősorban információhiányból, önismeret és saját képességeik ismeretének hiányából, valamint a követendő minta hiányából. Ezen szeretnénk ezzel a programmal változtatni. Megszervezve és biztosítva számukra olyan alternatívákat, amelyek lényegesen javíthatnak életminőségükön, bezárkózottságukon és egészségügyi állapotukon.Célunk meghívni fogyatékkal élő kiemelkedő eredményeket elért aktív sportolókat illetve olyan egyesületeket valamint alapítványokat, akik ugyanezért dolgoznak.
Szervező intézmény: BGK Sportegyesület
A program fő célja elősegíteni a fiatalok aktivitását, az ifjúság felelősségérzet kialakítását a tanár-diák- szülő együttműködés erősítését, lehetőséget teremteni valamennyi gyerek sportban kevésbé tehetséges is részére, hogy sikeresen szerepelhessen valamennyi szülő örömére. Ápolja az összetartozásunk és egymásra utaltságunk érzését, ugyanakkor jelentős szerepet tölt be a közösség építésében és formálásában. Biztosítja a sokszínűségben az egységet. A tornavizsga célja ugyanakkor, hogy sport- és szabadidős tevékenység formájában minél nagyobb tömegeket mozgósítson, testi-lelki feltöltődést eredményezzen és az érzelmi életet gazdagítsa.
Szervező intézmény: Léda Kulturális Egyesület
A Léda Kulturális Egyesület szervezésében 2016. június 16-án a csíkszeredai székhelyű Léda Tánctanoda évzáró gála műsort ad elő a Szakszervezetek Művelődési Házában. A Tanoda 55 diákja, a 4 évestől a 16 évesig bemutatja tudását, tehetségét és egész éves munkájának gyümölcsét a szüleiknek, nagyszüleiknek, meghívott vendégeiknek. Közel 400 fős néző közönségre számítanak. Előadásukban a klasszikus balett kap hangsúlyos szerepet. Idei mottójuk: "A táncban benne van kicsinyben a világ" - Kalidásza. Céljuk: bemutatni a zene és a tánc magasztos küldetését, örömet, boldogságot, pozitív életérzést közvetíteni az embereknek.
Szervező intézmény: Napsugár Alapítvány
Június 10., péntek:
· 17 órától: A vendégek fogadása, kézműves foglalkozás, ügyességi játékok a Székely
Mikó Kollégium nagy épületének konferenciatermében, udvarán
(Gróf Mikó Imre utca 1. szám)
· 19 órától: Ünnepélyes megnyitó, a gyermekek elszállásolása
· 20 órától: Vacsora a Sugás vendéglőben a felnőttek számára
(1918. December 1. utca 12. szám)
Június 11., szombat:
· 8.00–8.50: A reggel érkező vendégek fogadása a verseny helyszínén
(Székely Mikó Kollégium, Gróf Mikó Imre utca 1. szám)
· 9.00–9.30: Zenés, fáklyás, zászlós díszkör a téren, bevonulás a terembe, a csapatok
rövid bemutatkozása
· 9.30–12.30: Verseny a Székely Mikó Kollégium sporttermében
· 13.00: Ebéd a Kós Károly Líceum ebédlőjében (Gábor Áron utca 18. szám)
· 14.00: Látogatás a Vadászati Múzeumba (Szabadság tér 7. szám)
· 15.00: Ünnepélyes díjkiosztás a verseny helyszínén
· 16.00: Búcsú, hazaindulás
Kérjük, hogy a versenyre érkező gyermekek rendelkezzenek egészségüket bizonyító
orvosi igazolással, és hozzák magukkal lepecsételt, fényképes ellenőrző könyvecskéjüket.
Szervező intézmény: Kolozsvár Társaság
A Kolozsvár Társaság felvállalta az erdélyi magyar kultúra főként közelmúltbeli jeles képviselőinek bemutatását. A Társaságnak célja nem csupán az irodalom és képzőművészet, de a tudomány és technika, illetve művelődésszervezés terén is megismertetni a magyar, főként erdélyi hagyományokat, tapasztalatot. Programunk témáinál, illetve a városhoz kötöttségénél fogva, főként a város irodalmi, művészeti és kultúrtörténeti értékeit népszerűsíti. Számítunk rá, hogy a programok változatossága, a kiállítások látványossága és a városismertető séták, valamint a fiatalokat is megcélzó képzőművészeti programok az egyetemi és iskolai diákságot is bevonja, fejleszti a városban megforduló fiatalság érdeklődését az erdélyi magyar kultúra iránt.
Szervező intézmény: Udvarhelyi Fiatal Fórum
Az amatőr színjátszó fesztivál alapvető célja, hogy a Hargita megyei amatőr diákszínjátszó csoportoknak bemutatkozási és fellépési lehetőséget nyújtson Székelyudvarhelyen. Célja továbbá a székelyföldi amatőr diákszínjátszás fejlesztése, melynek érdekében szakmai támogatást is nyújtunk a fellépő diákszínjátszóknak. A rendezvényt megelőzően kétnapos találkozóra kerül sor a fellépő diákszínjátszó csoportok és a szakmabeli színészek, rendezők, színházigazgatók között. Így évről évre felkészültebb amatőr színjátszók lépnek fel és színpadra érettebb előadásokat láthatnak a nézők. A XIV. fesztiválon (június 1.) 10 diákcsapat lép fel, azaz közel 100 amatőr színész. A nézőközönség évről évre növekvő tendenciát mutat, ami a XIV. éves fesztivál színvonalának folyamatos emelkedését bizonyítja.
Szervező intézmény: Harmonia Cordis Egyesület
ingyenes belépés / intrare liberă
24 May 2016 • 19.00 (7PM EET)
• BOZSÓKI Gergely (SRB)
• GIRÁN Péter (HU)
25 May 2016 • 19.00 (7PM EET)
• KAISHO Mikiya (JPN)
• OKAMOTO Takuya (JPN)
26 May 2016 • 19.00 (7PM EET)
• Venti Chiavi Guitar Trio: RITTER Zsófia, KORMOS Balázs, TÓTH Álmos (HU)
• GIRÁN Péter (HU)
27 May 2016 • 19.00 (7PM EET)
• Concertul școlii de chitară din Odorheiu Secuiesc / Székelyudvarhelyi gitáriskola koncertje
BORSA Evelina (p. BECZE Magdolna)
FERENCZ Hedvig (p. DERZSI Dénes)
KARÁCSONY Bernadett (p. DERZSI Dénes)
guitar duo: FERENCZ Hedvig & KARÁCSONY Bernadett (p. DERZSI Dénes)
guitar quartett: KARÁCSONY Bernadett, SZCSOTKA Zalán, FERENCZ Hedvig, FARKAS István (p DERZSI Dénes)
28 May 2016 • 19.00 (7PM EET)
• BEKE István Ferenc (RO)
• guitar duo: OROSZ Dávid Gergő & Tudor GLIGA (RO)
400489 - Kolozsvár, Majális (Republicii) u. 60. szám
Mobil: 0723-250324
Tel./Fax: 0264-594570