Köszöntő

          EGY EMBERÖLTŐ MÉRLEGE

          Huszonkettedik alkalommal osztjuk ki a Communitas ösztöndíjait. Bár általában úgy tekintjük, hogy huszonöt-harminc esztendő tesz ki egy emberöltőt, gyorsan változó korunkban nyugodtan számíthatjuk egy emberöltőnek ezt a huszonkét évet. Hosszú idő, és azok a tekintélyes írókollégák például, akik ma az irodalmi pályázatokat elbírálják, mind voltak annak idején Communitas-ösztöndíjasok. Egyébként is sok százan kaptak ösztöndíjat már, első alkalommal tizenketten, az idén negyvenegyen, ami azt bizonyítja, hogy tartós intézménnyé vált immár a fiatal tehetségek támogatása.

Ebben az évben az arány egy az ötből: majdnem kétszáz pályázóból választotta ki az ösztöndíjtanács a nyerteseket. Azon kell lennünk, hogy ez az arány javuljon. Nem úgy, hogy kevesebb lesz a pályázó, hanem az ösztöndíjak számát kellene tovább növelnünk ezután is, ha lehet.

         Legelőször, 2003-ban három-három író, színművész, képzőművész és zenész kapott egy évre ösztöndíjat, az idén pedig nyolc-nyolc író, vizuális művész, zenész, filmes és televíziós vagy rádiós alkotó, illetve kilenc szín- és mozgásművész részesül ebben az ösztöndíjban. Nem zsonglőrködni akarok a számokkal, csak jelzem, hogy egy olyan korban, amikor sokan csak a veszteségeket tartják számon, és szívesen beszélnek Erdély elmúlt évtizedeiről úgy, mintha kudarcok sorozata lett volna, meg aztán a világpolitika sem jogosít fel túl sok optimizmusra, bizonyíthatóan tudtunk fejlődni, tudtunk előrelépni. Nincs igazuk a siránkozóknak. Éppen az évről évre jelentkező új tehetségek mutatják, hogy van az erdélyi kultúrában tartalék, van alkotóerő, van bizalom a jövőben. Hiszen aki nem bízik a jövőben, az nem bízhat abban sem, hogy amit ír, előad, komponál, fest, formáz, filmez vagy rögzít bármilyen eszközzel, az egyre több emberhez fog eljutni, egyre többen fogják értékelni. Alkotni ugyanis csak úgy lehet, ha hiszünk a művészet, az irodalom jobbító hatásában.

         Sok a kétely körülöttünk persze. De ez mindig is így volt. Az a dolgunk, hogy ne fogadjuk el a készen kapott válaszokat. Az igazi tehetség nem engedi, hogy valaki is beleszóljon az alkotásba, és hogy megmondja, mit lehet, mit nem lehet. Sokféle válság van körülöttünk, környezeti, politikai, nemzeti és így tovább. Kultúrák ütközéseként is szokás magyarázni mindazt, ami ma a világban vagy akár a közvetlen közelünkben zajlik. Ez nagy tévedés. Csak a kultúra hiánya tudja elválasztani az embereket. A kultúra, éppen ellenkezőleg, összeköt. Az igazi irodalom vagy művészet is.

         Sikert, alkotókedvet, önbizalmat kívánok az ösztöndíjasoknak!

                                                                                                                                                                                                                                                                                                                     MARKÓ BÉLA