A vetélkedő döntőjén részt vett Kallós Zoltán kisebbségi oktatásért felelős államtitkár, aki elmondta, hogy pedagógusként és szülőként is örül az olyan vetélkedőknek, amelyek gondolkodásra késztetnek, az olvasás szeretetére ösztönöznek és a kreativitást is fejlesztik. Hozzátette: az élet sokszor állít olyan kihívások elé, amelyeket csak jó alkalmazkodóképességgel, gondolkodással és kreativitással lehet megoldani, szerinte pedig eleve győztes az, aki ezen a vetélkedőn részt vesz.
Az idei verseny az elmúlt tanév témáját folytatta, Örökségünk: a Föld címmel, hiszen a Communitas Alapítvány fontosnak tartja, hogy mindannyian szerepet vállaljunk a természeti értékek és erőforrások megőrzésében. A csapatoknak három online fordulóban kellett összemérniük tudásukat, kreativitásukat, majd a legjobban teljesítő tizenegy csapat jutott tovább a döntőbe, ahol újabb tudásfelmérő és ügyességi próbákon vettek részt – a járványügyi helyzet miatt – ugyancsak online térben.
Az első négy helyezett ajándékcsomagban részesült szabadidős tevékenységekhez, kirándulásokhoz, túrázásokhoz alkalmas eszközökből összeválogatva. Amennyiben a járványügyi szabályozások lehetővé teszik, a döntős csapatok egyegyhetes kalotaszentkirályi élménytáborban is részt vehetnek a Communitas Alapítvány szervezésében.
A vetélkedő döntője itt tekinthető meg.