Tizenharmadik alkalommal adták át pénteken az RMDSZ által létrehozott Communitas Alapítvány Alkotói Ösztöndíjait. A marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Stúdiószínházában megrendezett gálán - irodalom, vizuális művészetek, zeneművészet, színházművészet, valamint a film és a televíziózás kategóriában - 42 fiatal alkotó vehette át az egy éves időtartamra biztosított, havi 770 lejes támogatásról szóló oklevelet.
Az RMDSZ idén tavasszal 300 ezer lej értékben oszt ki támogatást erdélyi ifjúsági közéleti tevékenységekre, valamint az ifjúsági főváros magyar vonatkozású programjaira - tájékoztatott április 15-én Kovács Péter főtitkár.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség egy évre szóló ösztöndíjat hirdet harmincöt év alatti alkotóknak az irodalom, a vizuális művészet, a zeneművészet, a színházművészet, a film és a televízió területén. Idén 42 alkotói ösztöndíj kerül megítélésre, a tavalyi havi 720 RON helyett, havi 770 RON értékben. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség a pályázat lebonyolításával a Communitas Alapítványt bízta meg.
A testnevelés-oktatás és a sportversenyek szervezése folyamán felmerülő problémákról, a szaktanárok képzési lehetőségeiről, az idei év versenynaptáráról egyeztettek az RMDSZ Főtitkárság és a Communitas Alapítvány kezdeményezésére sorra kerülő Testnevelő Tanárok Országos Tanácskozásán (TTOT), 2015. február 28-án, Kolozsváron. A Bihar, Kolozs, Hargita, Kovászna, Maros, Szilágy, Fehér, Beszterce-Naszód megyékből jelenlévő magyar testnevelő tanárok az első alkalommal, ez év szeptemberében, Kolozsváron megszervezésre váró Erdélyi Magyar Középiskolás Sportolimpia technikai részleteit is kidolgozták.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség pályázatot hirdet a Kisebbségi Tanács 2015. évi alapjából. A Szövetség a pályázatok lebonyolításával a Communitas Alapítványt bízta meg
„Adni jó! elnevezéssel jótékonysági akciót hirdetett meg az 5. Bölcs diákok országos szintű rendezvénysorozat keretében a Communitas Alapítvány. A versenyben résztvevő csapatok, az adakozás szellemében egy általuk kiválasztott hátrányos helyzetű csoportnak tehették szebbé az ünnepeket” - ismertette Molnár Tamara, az alapívány programfelelőse.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség Főtitkársága, a Communitas Alapítvány és az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, az elmúlt évek gyakorlatát követve, a 2015-ös esztendő elején kiadja az év művelődési eseménynaptárát.
A Communitas Alapítvány ötödik alkalommal indítja újra a Bölcs diákok - országos vetélkedőt, a Magyaroktatás.ro honlappal közösen, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem 4 karának - Magyar Biológiai és Ökológiai Intézete, Kommunikáció, Közkapcsolatok és Reklám Intézete, Kémia és Vegyészmérnöki Kara, Történelem - Filozófia Kara és a Magyar Történeti Intézet együttműködésével - jelentették be ma délben, kolozsvári sajtótájékoztató keretében a szervezők.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség pályázatot hirdet a Kisebbségi Tanács 2014. évi alapjából, a szórványtelepülésekről származó tanulók, illetve szórványban oktató pedagógusok támogatására.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség pályázatot hirdet a Kisebbségi Tanács 2014. évi alapjából az ifjúság közéleti tevékenységének támogatására.
400489 - Kolozsvár, Majális (Republicii) u. 60. szám
Mobil: 0723-250324
Tel./Fax: 0264-594570