A Romániai Magyar Demokrata Szövetség által alapított Communitas Alapítvány idén is pályázatot hirdetett fiatal erdélyi magyar alkotók, művészek támogatására.
A Communitas Alapítvány, a Magyaroktatás.ro, a BBTE Magyar Biológiai és Ökológiai Intézet és a BBTE Kommunikáció, Közkapcsolatok és Reklám Intézet közös versenyének célja a tanulók olvasási készségeinek, valamint az egyes tudományok területeiről származó információk közötti összefüggések felismerésére és fejlesztése.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség pályázatot hirdet a Kisebbségi Tanács 2013. évi alapjából. A Szövetség a pályázatok lebonyolításával a Communitas Alapítványt bízta meg.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség egy évre szóló ösztöndíjat hirdet harmincöt év alatti alkotóknak az irodalom, a képzőművészet és fotográfia, a zeneművészet, a színházművészet, a film és a televízió területén. Idén először egyel több, 42 alkotói ösztöndíj kerül megítélésre, a tavalyi havi 700 RON helyett, 720 RON értékben.
A Communitas Alapítvány, a Magyaroktatás.ro, a BBTE Magyar Biológiai és Ökológiai Intézet és a BBTE Kommunikáció, Közkapcsolatok és Reklám Intézet 2012. november - 2013. augusztus között szervezi meg a III. Bölcs diákok - országos szintű vetélkedőt, melynek célja a tanulók olvasási készségeinek a fejlesztése, valamint az, hogy a diákok felismerjék az egyes tudományok területéről származó információk közötti összefüggéseket. - jelentette be a mai, kolozsvári sajtótájékoztatón Molnár Tamara, a Communitas Alapítvány programfelelőse.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség Főtitkársága és a Communitas Alapítvány, az elmúlt évek gyakorlatát követve, a 2013-es esztendő elején kiadja az év művelődési eseménynaptárát.
Lezárult a Communitas Alapítvány és magyaroktatas.ro által második alkalommal szervezett Bölcs Diákok országos szintű vetélkedő. A teljes tanévet felölelő interaktív és interdiszciplináris vetélkedő döntőjére egy élménytábor keretein belül került sor 2012. augusztus 13-17 között Szovátán.
A Communitas Alapítvány és a magyaroktatas.ro 2011. novemberében hirdette meg a Bölcs Diákok országos szintű vetélkedőt, amelyre az ország 12 megyéjéből, 55 tanintézményből 153 csapat, közel 600 diák jelentkezett.
Sikeresen véget ért a II.Napsugár Öttusa Bajnokság, a Napsugár Alapítvány szervezésében
Mi, erdélyiek, büszkék vagyunk saját szellemi, tudományos, irodalmi múltunkra, szellemi nagyjainkra, de a tehetséget utólag elismerni nem nehéz: ami fontos és nehéz, hogy a tehetséget a maga idejében méltányoljuk, ehhez járul hozzá a Communitas Alapítvány Alkotói Ösztöndíja - jelentette ki Markó Béla, az Ösztöndíjbizottság elnöke szombaton, az idei Alkotói Ösztöndíjak ünnepi átadásán.
400489 - Kolozsvár, Majális (Republicii) u. 60. szám
Mobil: 0723-250324
Tel./Fax: 0264-594570