Szervező intézmény: Horváth János Társaság
A Horváth János Társaság idén tizenhatodik alkalommal rendezi meg a Papp Attila Körzeti Szavalóversenyt a 0 - V osztályos tanulók részére. A margittai születésű tanár-költő nagyon népszerű a fiatalok körében, verseit róluk, nekik írta és közülük többet is megzenésítettek.
Fő célunk a költészet megszerettetése a tanulókkal már gyermekkorban. A programban a selejtezőkkel együtt több mint 500 tanuló vesz részt, közülük 80-100 bejut a döntőbe. Népszerűsége évről-évre nő. Margittán kívül még 8-10 település diákjai vesznek részt a megmérettetésen.
A verseny után egy koncerten együtt énekelik a költő megzenésített verseit, majd a program szeretetebéddel ér véget.
Szervező intézmény: Százfonat Szociokulturális Egyesület
A Százfonat Szociokulturális Egyesület tisztelettel és szeretettel meghívja Önt, a 2018. november 3-án tartandó Márton-napi (születésnapi) rendezvényre, a Rhédey-kastély udvarára, valamint az erdőszentgyörgyi művelődési házba.
Program:
13:00-17:00 Vásár, tombola
Dekorációs verseny
13:00-14:00 Tánccsoportok érkezése
14:00-17:00 Tánccsoportok műsora
17:00-18:00 Lámpás felvonulás a művelődési házhoz
18:00 A Százfonat Néptánccsoport születésnapi műsora
Táncház
Szervező intézmény: Pro Provincia Egyesület
A Pro Provincia Egyesület idén is megszervezi immár hagyományossá vált citerások találkozóját.
Meghívott csoportok:
- Mezőtúri Szivárvány Citerazenekar (Magyarország)
- Balmazújvárosi Kadarcs Népzenei Együttes (Magyarország)
- Nagykaposi Fabotó Citerazenekar (Felvidék)
- Biró László (Magyarország)
- Marosvásárhelyi Fagyöngy Citerazenekar
- Szilágysomlyói Szederinda Citerazenekar
- Székelyszentmihályi Citerazenekar
- Csíkborzsovai Citeráscsoport
- Mezősámsondi Citera- és Népdalcsoport
- Jeddi citeráscsoport
- Marosvásárhelyi Galagonya Citeracsoport
- Marosszentgyörgyi citerások
Szervező intézmény: Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház - Halmágyi Egyházközség
Az önképzőkör alkalmait 2017. őszén kezdte le szervezni gyülekezetünk vezetősége és a Petőfi Sándor Program halmágyi ösztöndíjasa. Ezen alkalom nyitott a sárányi és fogarasi magyarok előtt, és kétheti rendszerességgel kíván kulturális programot kínálni a résztvevőknek. Helyet kapnak kiállítások vendég színi-, és zenei előadások.
Az előttünk álló időszakban a centenárium alkalma apropóján több helytörténeti kutatásnak és beszámolónak is helyet kívánunk adni, így a helyi tanítókról, lelkészekről, egyháztörténeti beszámolónak, falutörténet kutatásnak, a templom történeti bemutatásának. Fontosnak tartjuk ezen eredmények kiállításon történő bemutatását is.
Szervező intézmény: Harmonia Cordis Egyesület
A 8. Novum Generatio Nemzetközi Gitárnapokat 2018. Október 31 - November 4. között szervezi meg Kolozsváron a Harmonia Cordis Egyesület. A rendezvény koncertjei a kolozsvári sétatéri Kaszinó nagytermében és a Kolozsvári Zeneakadémia koncerttermében hallhatóak, 19.00 órai kezdettel.
A koncertsorozat célja új lehetőségek megteremtése azok számára akik a gitár iránt érdeklődést mutatnak, valamint a hangszer népszerűsítése. Minden érdeklődő számára nyitott és ingyenes az esemény. Változatos programot kínál a klasszikus gitár kedvelőinek is. A koncertek nem titkolt célja új kibontakozási lehetőségeket biztosítani a klasszikus zene magas színvonalú művészei és jövendőbeli előadói számára. A gitárnapok hosszabb távú célja növelni a klasszikus gitározás népszerűségét.
Fesztiválprogram:
19.00 óra KONCERTEK, Sétatér – Kaszinó, Kolozsvár
19.00 óra KONCERTEK, Sétatér – Kaszinó, Kolozsvár
MOLNÁR Levente, SZURGYI Gergely, VARGA Bálint (HU)
19.00 óra KONCERTEK, Sétatér – Kaszinó, Kolozsvár
10.00 óra ELŐADÁS – Gheorghe Dima Zeneakadémia, Kolozsvár
Téma: A klasszikusgitár megjelenése Kolozsváron a XX. században
19.00 óra KONCERT – Gheorghe Dima Zeneakadémia, Kolozsvár
10.00 óra Mesterkurzus – Gheorghe Dima Zeneakadémia, Kolozsvár
Szervező intézmény: Kolozsvár Társaság
A Kolozsvár Társaság októberi programsorozatának keretén belül 2018. október 29, hétfőn 18 órakor a KT székhelyén (Főtér 22.szám): 'Az 1956-os forradalom Erdélyben" címmel vetítettképes előadást tart. Meghívott előadó: dr. Lőnhárt Tamás, a BBTE Történelem Karának előadótanára. Házigazda: Buchwald Péter.
Szervező intézmény: Argumentum Nostrum
A II. alkalommal megszervezett ,,Kalotaszegi gyermekek néptánctalálkozója’’ program célja a hagyományőrzés, népi kultúra ápolása, népi gyermekjátékok és népszokások felelevenítése, valamint a kalotaszegi falvak táncainak megismerése, a gyermekek szocializációja. A résztvevők életkora 6-14 év közötti gyermekek, akik a kalotaszegi falvakban végzik tanulmányaikat és a kötelező tantervi tananyag mellett érdeklődnek a népdalok és néptánc iránt is. A tevékenység típusa találkozó, melyen néphagyományt kedvelő gyerekek és fiatalok vehetnek részt táncaikkal és énekeikkel gazdagítva a programot.
Szervező intézmény: Segesvári Gaudeamus Alapítvány
"A romániai magyarok száz éve" pályázat keretén belül a segesvári magyarság 100 évéről szeretnénk megemlékezni. Ezt egy konferencia megszervezésével szeretnénk megtenni amely egy egész napos rendezvénysorozatból fog állni, történelmi előadásokkal, kiállítással egybekötve. A konferenciára meghívást kapnak Segesvár város önkormányzati képviselői valamint román elöljáróságok. Az előadások a segesvári magyarság történetéről, ezen belül a segesvári magyarság életét meghatározó két fontos szervezetről, a Gaudeamus Alapítvány 25 és a Kikerics Kulturális Egyesület 25 évéről fognak szólni. Célunk, hogy a segesvári magyar diákság illetve a segesvári és környékbeli magyarság is megismerkedjen az elmúlt 100 év segesvári vonatkozású eseményeivel, saját közösségük történelmével.
Szervező intézmény: Bágyon barátai Szövetség
Várfalva községben már hagyományossá vált az évenként megszervezett Községnapok és Hagymafesztivál. A községet hét település alkotja: Várfalva, Aranyosrákos, Székelyhidas, Bágyon, Kövend, Kercsed és Csegez. A szervezők fontosnak tartják, hogy a községet alkotó falvak lakói ne csak a hétköznapok munkája során találkozzanak, hanem legyenek ünnepi alkalmak, amikor megpihenhetnek, kikapcsolódhatnak.
Szervező intézmény: Communitas Alapítvány
Kedd - augusztus 21.
TIFF Ház
Meghívottak: Kádár Magor, Maksay Ágnes, Tamás Ágnes, Tulkos Tamás.
Moderátor: Hegedüs Csilla
Szervező: az RMDSZ Kulturális főosztálya és a Communitas Alapítvány
Az Örökségünk Őrei mozgalom által idén 35 csapat, több mint 500 diák fedezte fel, lakta be és ismertette meg európai szinten épített örökségünk kincseit. Bebizonyítottátok, hogy van mire büszkének lennünk és, hogy a kulturális örökségnek csak akkor van jövője, ha megengedjük a fiataljainknak, hogy saját képükre, saját elképzelésükre formálják, alakítsák műemlékeinket. Azt szeretnénk bemutatni, hogy mindezt hogyan sikerült a fiatalok számára vonzóvá, motiválóvá, trendivé tenni.
Szerda - augusztus 22.
TIFF Ház
Meghívottak: Ambrus Laura, Tasi Annabella, Németh Szabolcs Előd
Moderátor: Hegedüs Csilla
Szervező: az RMDSZ Kulturális főosztálya és a Communitas Alapítvány
A Kulturális örökség európai évének égisze alatt az Erdélyi Magyar Televízió, a Maszol hírportál és az Erdély FM, az RMDSZ Kulturális Főosztályával partnerségben elindította a Kincsesládánk, Erdély című kulturális projektet, amelynek célja tévé-, rádió- és online riportsorozat segítségével kihozni kulturális örökségünket a múzeumokból és mindennapjaink részévé tenni azt. A Kolozsvári Magyar Napok résztvevőinek is ezeket az értékeket szeretnénk bemutatni.
Csütörtök – augusztus 23.
Communitas sátor – Farkas utca
TIFF Ház
Meghívottak: Tamás Ágnes, Kádár Magor, Lepedus-Siskó Péter
Moderátor: Hegedüs Csilla
Szervező: az RMDSZ Kulturális főosztálya és a Communitas Alapítvány
Szent László királyunk mai napig jelen van a magyarság életében: a lovagkirály mondáink, meséink hőse, búcsúk központi alakja. Kezdeményezésünkben azt segítünk felfedezni, amit mai napig őrzünk gazdag kulturális hagyatékából: az épített örökséget, a mondavilághoz kapcsolódó helyszíneket és a természeti értékeket. A projekt gyakorlati hasznáról, kivitelezéséről, izgalmairól és jövőjéről beszélgetünk majd.
Meghívottak: dr. Csók Zsolt régész, drd. Bajusz Mátyás régész
Moderál: Hegedüs Csilla
Szervező: az RMDSZ Kulturális főosztálya és a Communitas Alapítvány
A bonchidai Bánffy kastélyban folytatott régészeti kutatások csodálatos eredményeket hoztak felszínre, főleg olyan korokból, amelyeknek a mindennapi szokásairól, berendezkedéséről, életviteléről igen keveset tudunk. Az előadás során olyan részleteket ismerhetünk meg, mint például azt, hogy milyen volt a 18. századi nemesi rezidencia berendezése.
Péntek – augusztus 24.
Communitas sátor – Farkas utca
TIFF Ház
Meghívottak: a 2017-2018-as év nyertes Alkotói Ösztöndíjban részesült pályázói
Szervező: a Communitas Alapítvány
A Communitas Alapítvány Alkotói Ösztöndíj Bizottságának döntése alapján 42 ösztöndíj került kiosztásra, harmincöt év alatti romániai magyar alkotóknak az irodalom, a vizuális művészetek, a zeneművészet, a színházművészet, a film és a televízió területén. Beszélgetésünkben arra keressük a választ, hogy az ösztöndíj miben segítette a munkájukat, mit jelent számukra erdélyi magyar alkotónak lenni és milyen nehézségekkel találkoznak itthoni alkotóként, mi az, amiért itthon maradtak?
Meghívott: László Éva pszichológus
Moderátor: Oláh Emese Kolozsvár alpolgármestere
Szervező: a Kolozsvári RMDSZ
Kolozsvár erősít szociális téren, ez azt jelenti, hogy sokkal jobban odafigyel a szegény sorsú személyekre, családokra vagy a nehéz élethelyzetben levő lakosaira, például a családon belüli erőszak túlélőire. Oláh Emese alpolgármesternek több projekttel is segít a rászorulókon.
Szentegyház utca, 4 szám, Magyar Kézműves Sörök Udvara
RMDSZ politikusok célkeresztben: Porcsalmi Bálint, Csoma Botond, Hegedüs Csilla, Horváth Anna
Szervező: RMDSZ és Communitas Alapítvány
Nem érdekel a politika, de mégis idegesít az RMDSZ? Be akarsz szólni valakinek, csak nem tudod, kivel kezd? Gyere el augusztus 24-én, pénteken 16 órára a Szentegyház utca 4. szám alá, a volt Olimpiai Udvarba, és mondd el Porcsalmi Bálintnak, Hegedüs Csillának, Horváth Annának és Csoma Botondnak, hogy mi bánt. Meghívottaink mindenre válaszolnak.
Szombat – augusztus 25.
Communitas sátor – Farkas utca
TIFF Ház
Meghívottak: Pákai Enikő, Székely Zsuzsa, Bolla Emese.
Moderátor: Horváth Anna és Hegedüs Csilla
Szervező: az RMDSZ Nőszervezete
Körülöttünk rengeteg példaértékű nő tevékenykedik, dolgozik nap mint nap azért, hogy gazdagítsa erdélyi közösségünket. Büszkék vagyunk rájuk, ezért fontosnak tartjuk bemutatni őket, hiszen ők azok, akik leginkább motiválni és inspirálni tudják fiataljainkat.
Meghívott: Novák Zoltán szenátor
Moderátor: Csoma Botond parlamenti képviselő
Szervező: a Kolozs Megyei RMDSZ
Az értelmiség és a hatalom viszonya a 20. század egyik meghatározó kérdése. A beszélgetés központi témája a romániai magyar értelmiség es a Ceausecu -rendszer kapcsolatának alakulása 1965 és 1984 között.
APÁCZAI CSERE JÁNOS ELMÉLETI LÍCEUM Díszterme
Meghívottak: Tompa Andrea író
Moderátor: Hegedüs Csilla
Szervező: a Kolozsvári RMDSZ
Az ötvenes évek Kolozsvárján a város lakói a mind fojtogatóbb diktatúra kiszámíthatatlan fordulatainak kiszolgáltatva élik hétköznapjaikat. Tompa Andrea új regénye négy ember: egy széki asszony, egy kolozsvári leány, valamint egy szerzetesnő és egy rózsanemesítő férfi összefonódó és szétváló sorsát követi végig. Miközben kénytelenek szembesülni az életüket közvetlenül befolyásoló történelmi korszakkal, egy szerelmi háromszögbe is belebonyolódnak.
Vasárnap – augusztus 26.
Communitas sátor – Farkas utca
TIFF Ház
Meghívottak: Csép Éva Andrea, Hegedüs Csilla, Keresztesi Polixéna.
Moderátor: Bagaméri Noémi
Szervező: az RMDSZ Nőszervezete
Romániában minden harmincadik másodpercben megvernek, bántalmaznak egy nőt, évente pedig több mint 200 nő válik a családon belüli erőszak halálos áldozatává. Nem beszélünk róla, de attól még létezik. Sokkal közelebb, mint gondolnánk. Jelen van a mindennapjainkban, de hallgatnak róla. Azonban ez nem magánügy! NEEEM kampányunk célja a megelőzés, a jelenség visszaszorítása, a bántalmazott nők védelme, és az elkövetők szigorúbb büntetése. Azt mutatjuk majd be, hogyan valósítjuk meg céljainkat, milyen kihívásoknak kell eleget tennünk, és mitől nemes számunkra ez a feladat.
Meghívottak: Markó Béla, Tompa Gábor, Visky András
Moderátor: Tibori Szabó Zoltán
Szervező: Communitas Alapítvány
A transzszilvanizmus első fontos dokumentumának Kós Károly Kiáltó Szó című 1921-es röpiratát szoktuk tekinteni, amelyben a neves építész, író és politikus kimondja, hogy az erdélyi magyaroknak önálló életet kell élniük, önállóan kell politizálniuk. Látszólag Erdély státuszának megváltozása tette szükségessé ennek az önállóságnak a megfogalmazását, de tulajdonképpen már jóval azelőtt, még a XIX. században több erdélyi értelmiségi felhívta a figyelmet arra, hogy ennek a hajdan önálló államként is működő régiónak olyan sajátos multikulturális jellege van, ami sajátos megoldásokat kíván. Ezek az elképzelések természetesen ütköztek régebb is, és ütköznek ma is a nemzetállami koncepcióval, nemcsak román, hanem olykor magyar oldalról is, és továbbra is az a kérdés: mit gondolunk Erdély jövőjéről, és milyen megoldásokat kellene kialakítani ahhoz, hogy a méltányos együttélést biztosítva, a transzszilván sajátosságokat megőrizzük és továbbvigyük. Illetve: meg lehet-e vajon őrizni és tovább lehet-e vinni ezeket a sajátosságokat? Erre próbálnak választ találni a beszélgetés résztvevői.
Szervező intézmény: Botorka Művelődési Egyesület
A Botorka Közművelődési Órák második előadásának címe a szocialista iparosítás hozta változások emléke Balánbányán, az előadó Szabó Rita. A programsorozatnak a társszervező 1-es Számú Általános Iskola ad helyet és 19 órától kezdődik az előadás.
Szervező intézmény: Sugó Bacon Sportegesület
Bacon Kupa- erdővidéki ifjúsági labdarúgó tornának célja lehetőséget teremteni a nemzeti bajnokság IV. és V. ligájába szereplő erdővidéki ifjúsági csapatok felkészültségi szintjének ellenőrzésére versenyhelyzetben. A tehetséges ifjúsági játékosok felkutatása és promoválása, a játékosok motiválása és bajnoki rajt előkészítése. Kiemelt célunk erősíteni a sportbarátságot, sportszerűséget és sportélményt nyújtani a nézőközönségnek valamint alkalmat biztosítani a sportvezetők és szakemberek tapasztalat cseréjének.
Szervező intézmény: Szilágy Megyei Ifjúsági Egyeztető Tanács
Megszokott és új programokkal várnak a szervezők 2018. augusztus 10-12. között Szilágysomlyón, a Broscăria üdülőtelepre, ahol a hangulat garantáltan szuper lesz, ahol kedvedre bulizhatsz és strandolhatsz egész nap a legkedvencebb barátaiddal!
Szervező intézmény: Harmonia Cordis Egyesület
PROGRAM
Augusztus 07., első nap
19.00 –22.00 Koncert
Helyszín: Marosvásárhelyi vár (eső esetén: Kultúrpalota nagyterme)
Duo Tudor GLIGA&OROSZ Dávid (RO)
A fesztivál kiemelt vendége:
TRIO ROSENBERG (NLD)
Stochelo ROSENBERG: szóló gitár
Nous’che ROSENBERG: ritmus gitár
Nonnie ROSENBERG:, nagybőgő
Augusztus 08., második nap
10.00–13.00, illetve 15.00–18.00
Mesterkurzusok (klasszikusgitár, dzsesszgitár, kamarazene) és más szakmai beszélgetések
Helyszín: Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem
19.00 –22.00 Koncert
Helyszín: Kultúrpalota nagyterme
duo Ana-Maria BIBESCU & Raisa MIHAI (RO)
Gabriel BIANCO (FR)
Szünet
duo Melis: Alexis MUZURAKIS (GRC) & Susana PRIETO (ESP)
22.00 Koncert
Helyszín: G. Pub
Mircea OANEȘ (RO)
BABȚAN-VARGA Flórián (RO)
Augusztus 09., harmadik nap
10.00–13.00, illetve 15.00–18.00
Mesterkurzusok (klasszikusgitár, dzsesszgitár, kamarazene) és más szakmai beszélgetések
Helyszín: Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem
19.00 –22.00 Koncert
Helyszín: Marosvásárhelyi vár (eső esetén: Kultúrpalota nagyterme)
GIRÁN Péter flamenco (Hu)
Nikita BOLDYREV jazz (RU)
Radu VÂLCU quartet (RO)
Radu VÂLCU gitár
Răzvan FLORESCU percuții
Mihai BALABAȘ vioară
Andrei PETRACHE zongora
22.00 Koncert
Helyszín: G. Pub
Cristian GHEORGHIU (Ro)
MOLDOVÁN András (Ro)
Augusztus 10., negyedik nap
10.00–13.00 Szakmai beszélgetések
Helyszín: Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem
Román-magyar kulturális, alkotói együttélés Marosvásárhelyen:
Téma: A klasszikusgitár megjelenése Marosvásárhelyen a XX. században
Meghívottak: LŐRINCZI György, Ovidiu ENE ATANASIU, BIBÓ Lajos, Liviu GEORGESCU
11.00 Kiállítás: LŐRINCZ György, archaikus hangszerek
Helyszín: Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem
15.00–18.00
Mesterkurzusok (klasszikusgitár, dzsesszgitár, kamarazene) és más szakmai beszélgetések
Helyszín: Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem
19.00 –22.00 Koncert
Helyszín: Kultúrpalota nagyterme
PAVLOVITS Dávid (HU)
Duo Iancu- Lobonț
Olivia IANCU archlute (RO)
Claudiu LOBONȚ archlute (RO)
Szünet
Duo Giampaolo BANDINI guitar | chitară | gitár (ITA)
Cesare CHIACCHIARETTA bandoneon (ARG)
Augusztus 11., ötödik nap
10.00–13.00, illetve 15.00–18.00
Mesterkurzusok (klasszikusgitár, dzsesszgitár, kamarazene) és más szakmai beszélgetések
Helyszín: Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem
16.00–15.00
MAROSVÁSÁRHELYI FI ATAL TEHETSÉGEK KONCERTJE
Helyszín: Kultúrpalota kistermében
BUNEA Adrian
COZMA Tamás
MOLDOVAN Andrea
Cristian GHEORGHIU
19.00 –22.00 Koncert
Helyszín: Kultúrpalota nagyterme
Tritonus Guitar Trio:
MOLNÁR Levente, SZURGYI Gergely, VARGA Bálint (HU)
Venti Chiavi Guitar Trio:
RITTER Zsófia, KORMOS Balázs, TÓTH Álmos (HU)
Szünet
CSÁKI András (HU) gitár
PÁL Tamás hegedű I (RO)
MARTALOGU Adél hegedű II (RO)
KARDOS Margit brácsa (RO)
MOLDOVÁN Szabolcs cselló (RO)
Augusztus 12., hatodik nap
Koncert- Kultúrpalota
19.00 –22.00
JAZZ NIGHT
Gabriel GUILLÉN gitár (VEN)
ENYED Károly zongora (RO)
HADNAGY Attila nagybőgő (RO)
ASZTALOS Zsolt ütőhangszer (RO)
Szünet
PUSZTAI ANTAL JAZZ BAND:
PUSZTAI Antal gitár (AUT)
Nikita BOLDYREV | gitár (RU)
BEKE István Ferenc gitár (RO)
Mădălina PETRE ének (RO)
EN YED Károly zongora (RO)
HADNAGY Attila nagybőgő (RO)
ASZTALOS Zsolt ütőhangszer (RO)
Szervező intézmény: Óradnai Magyar Közművelődési Egyesület
400489 - Kolozsvár, Majális (Republicii) u. 60. szám
Mobil: 0723-250324
Tel./Fax: 0264-594570